A Dunán néhány hete levonult árhullám határozza meg továbbra is a szúnyogártalmat: a folyó teljes magyarországi szakaszán biológiai lárvagyérítés történt, ez számottevően csökkentette a szúnyogok utánpótlását, de több településen még mindig erős a szúnyogártalom – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Ezen a héten tizennégy megye 334 településén és nyolc budapesti kerületben, összesen 138 ezer hektáron lesz szúnyogirtás, földi kémiai módszerrel 85 ezer, légi úton 53 ezer hektárt kezelnek.

A napokban Győrben és Mosonmagyaróváron, a Szigetköz településein, Komárom környékén, a Dunakanyar térségében, Budapest Duna-menti kerületeiben, a Csepel-sziget településein, valamint Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács környékén permeteznek a szakemberek.

Közölték: az esőzések következtében a korábbinál nagyobb számban vannak jelen a vérszívók Békés és Csongrád megye több településén, a Dráva mentén és a Tisza-tónál, ezért a környező településeken földi kémiai gyérítéseket végeznek.

A szúnyogok tenyészőhelyeinek jelentős része magántelkeken van, ezeket a szervezett védekezés keretében kevésbé lehet elérni.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a szúnyogok ház körüli élőhelyeinek megszüntetésével sokat lehet enyhíteni a szúnyogártalmon, a ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatót készített, amely a www.nnk.hu oldalon olvasható el.

Előző cikkJótékonysági gyermeknapot tartottak Gödön
Következő cikkHárom helyen is bulizhatunk Gödön augusztus 20-án