A Samsung SDI gyára már a 2000-es évek eleje óta üzemel Gödön, most már több éve autóakkumulátorokat gyártanak a városban. Most egy koreai étterembe visszük el az olvasót, mely a bővítésen dolgozó koreaiaknak szállít ebédet. Az éttermet egy éve nyitotta meg Ryu Jangyoul, vele beszélgettünk.

Mióta él Magyarországon?

Tíz éve. Koreában is a Samsungnál dolgoztam, aztán a cég magyarországi gyárában kaptam munkát. Egy éve váltottam profilt, és egy korábbi pizzéria helyén megnyitottam az éttermet.

Mit jelent a Han gang?

A Han a fővárosunk, Szöul közepén lévő folyó neve, a gang pedig folyót jelent koreaiul.

A gyár miatt több koreai étterem is van a környéken?

Igen, Gödön van még egy, de van egy-egy Fóton és Dunakeszin is, aztán további kettő a környéken, az egyik szállodával. A gyárban bent is van egy nagyobb étterem, szintén koreai ízekkel.

Népszerű a helyiek körében is a Han gang?

Igen, szeretik a magyar vendégeink is, de jelenleg a fő profilunk az ebédkiszállítás a Samsung építkezési területére. Napi 60-70 adagot viszünk ki, amit délelőtt 10-től kezdünk csomagolni és körülbelül 11-kor indulunk el az étellel. Kapacitásunkat ez jórészt kimeríti, de azért fogadunk vendégeket helyben fogyasztásra is. Főleg törzsvendégek járnak hozzánk. A napi menünk ára 3000 forint, ebben van leves és főétel, 4-5 fajta körettel. Éttermünk reggel 10-től este hatig van nyitva, vasárnap zárva tartunk.

A kimcsi az egyik legnépszerűbb koreai étel, amit én is Koreában ismertem meg. Önöknél is kapható?

Természetesen van nálunk is, de az étlapon nem szerepel, mert gyakorlatilag minden étkezésünk része – köret a koreai konyhában. Erjesztéssel készül, legfontosabb összetevői a kínai kel, a retek, a zöldhagyma és az uborka. Rengeteg fajtája van, mi is többfélét készítünk.

Tíz éve él nálunk, megszerette az országot. Milyen a kapcsolata a magyar emberekkel és a gödiekkel?

Bár 10 éve élek itt, magyarul sajnos nem nagyon beszélek. Budapesten lakom, de szívesen jövök Gödre dolgozni. Tudom, hogy a gyárral kapcsolatos problémák miatt a gyárat és a koreaiakat nem mindenki szereti a városban, de ezen a környéken velem nagyon kedvesek, és szívesen látogatják az éttermünket. A kis boltunkban lehet koreai konzerveket, ételeket is vásárolni. Szeretem a magyar embereket, az országot.

Az étlapon csak koreai finomságok szerepelnek. Honnan szerzik be az alapanyagokat?

Szerencsére a nagyáruházakban majdnem minden szükséges hozzávaló megkapható, a koreai fűszereket és a speciális alapanyagokat Ausztriából, illetve Szlovákiából hozzuk be.

Melyik a legnépszerűbb ételük?

Koreai szakácsunknak legtöbbször a Bulgogi Deopbapot (fűszeres marhahús rizzsel) kell elkészítenie. A kiszállításra megrendelt ételek között és az idelátogató magyarok közül is ezt kérik a legtöbben.

Előző cikkVirágzó közösség díjat nyert Göd!
Következő cikkBüszkék vagyunk sportolóinkra!