Az új váci Duna-híd a hozzá kapcsolódó úthálózattal a Szentendrei-szigeten keresztül az M2-es autóút sződligeti csomópontját kötheti össze a 11-es főúttal. A híd maga minimum 600 méter hosszú lesz, a tervből több változat is készülhet. Gondoltak a kerékpárosokra is.

Az áprilisban kiírt közbeszerzési pályázaton az UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., illetve a Roden Mérnöki Iroda Kft.nyerte el a jogot ahhoz, hogy elkészítse a döntéselőkészítő tanulmányt, a tanulmánytervet és a környezeti hatástanulmányt. A beruházó a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A kiírás szerint több terv is készülhet a hídra, amelynek legalább 600 méter hosszúnak kell lennie. “A Duna főágán (ez a Vác térségében futó baloldali ág) várhatóan – az átkelés helyétől függően – minimálisan, 600 méter szerkezeti hosszúságú és a hajózási paramétereknek megfelelő, minimálisan 120-180 méteres hídnyilásokkal épített hídszerkezet előkészítése szükséges” – idézi a kiírást a Magyar Építők folyóirat.

A hídhoz kapcsolódó útszakasz 16 kilométeres lesz. Mindkét Duna-ágon legalább 2-2 átvezetési ponton végzendő geotechnikai fúrásokkal is meg kell alapozni az átkelési hely megválasztását. Hidanként legalább három különböző hídszerkezet vizsgálata alapján kell javaslatot tenniük a tervezőknek, majd ezeket a kapcsolódó úthálózati nyomvonallal együtt bemutatniuk. Ennél figyelembe kell venni az optimális forgalmi hálózati szerep mellett az érzékeny környezeti körülményeket és a kerékpárúti hálózatba kötést is.

Előző cikkSvájci zászló a gödi városházán
Következő cikkMi legyen a most lehulló gödi levelekkel?