Összefogásra és észszerű kompromisszumra van most szükség a város érdekében – mondta a Gödi Hírnöknek az alig egy hete esküt tett új alpolgármester. Szilágyi László szerint a városvezetésnek rendeznie kell kapcsolatait a magyar kormánnyal.

Erről a jelenlegi momentumos polgármesterrel, Balogh Csabával és annak kormánypárti elődjével, Markó Józseffel is egyeztetett már. A Göd Fejlődéséért frakcióhoz kötődő politikus azt mondja: egyfajta hídszerepet szeretne betölteni. Szerinte amit a város vezetése eddig nem tett meg, azt most meg kell lépni. Azt várják tőle, segítsen a városnak abban, hogy kompromisszumos megoldás szülessen a helyi ügyekben Göd és a kormány között. Van erre lehetőség, a kormánynak sem érdeke, hogy a város csődközeli állapotba kerüljön – vélekedett portálunknak Szilágyi László, aki a képviselő-testület egyhangú támogatásával került az alpolgármesteri posztra.

A kérdésre, hogy konkrétan miként képzeli el az együttműködést, azt válaszolta, hogy vannak már tervei és dolgozik is rajtuk, de ez nem megy egyik napról a másikra. A célokról azt mondta: szeretné elérni, hogy kapjon a város forrást a többi közt útjavításokra, zöldfelületekre, hulladékszállításra vagy működésre, bérekre.

Szilágyi László, aki betegségének hírét télen megosztotta a gödiekkel, mostanra jól van. Háta mögött hagyta a kezeléseket, mint fogalmazott, úgy érzi, újjászületett.

Előző cikkIlyen menő zajvédő falak vannak most az M0-áson
Következő cikkJó hangulatú Németh László napon avatták fel az ökotantermet