A pályafutását Gödön kezdő Szalai Attila, a német élvonalban szereplő Hoffenheim magyar futballistája egy másik Bundesliga-csapathoz, a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburghoz került kölcsönbe. Klemens Hartenbach, a Freiburg sportigazgatója a Kicker német szaklapnak felidézte, milyen furcsa körülmények között került sor szombaton a magyar válogatott labdarúgó, Szalai Attila kölcsönszerződésének aláírására.

Igaz a hír!

A Freiburg vasárnap a közösségi oldalán erősítette meg a szombati sajtóhírt egy fotóval és a “Herzlich Willkommen in Freiburg, Attila!” (Isten hozott Freiburgban, Attila!) kiírással.
    

A két csapat szombaton egymással játszott a bajnokság 21. fordulójában, és a Freiburg Sallai győztes góljával 3-2-re diadalmaskodott.

Hogy látják a sportigazgatók?

„Furcsa szituáció volt, ilyenben még nem volt részem – idézte fel a szerződés megkötésének körülményeit Klemens Hartenbach, a Freiburg sportigazgatója a Kickernek. – Attila még a Hoffenheim szerelésében volt, amikor az irodámban aláírta a szerződését, majd öt perccel később már a miénkben feszített a fotók és a bejelentését kísérő videóinterjú elkészítésekor… Mondtam neki, hogy ne helyezzen magára súlyos terhet, hiszen nem az első hét alapján dől el, sikerül-e az idényét pozitív értelemben emlékezetessé tennie.”

Alexander Rosen, a Hoffenheim sportigazgatója sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Szalai egyelőre nem tudott gyökeret ereszteni az őt nyáron szerződtető klubban, de bízik a változásban.

„Azért is döntöttünk a kölcsönadása mellett, hogy nyáron, a számára remélhetőleg sikeresen alakuló Európa-bajnokság után mindent elölről kezdhessünk. Attilának remek adottságai vannak, mindene megvan ahhoz, hogy jó középső védő legyen a Bundesligában. A személyisége is magával ragadó, tapasztaltuk, hogy még akkor is igazi csapatemberként viselkedik, amikor szemszögéből messze nem ideálisan alakulnak az események.”

Kevés volt a játéklehetőség

A 41-szeres válogatott Szalai tavaly nyáron 14 millió euróért igazolt Hoffenheimbe, de nem tudott magának állandó játéklehetőséget kiharcolni, öt tétmérkőzésen – négy Bundesliga- és egy Német Kupa-találkozón – mindössze 333 játékpercet gyűjtött.

Új csapat, több lehetőség?

Nagyon úgy tűnik, hogy Szalai már a szombati, Werder Bremen elleni bajnokin lehetőséget kap a játékra.

Mi drukkolunk neki! 

Előző cikkSzalai Attila Sallai Roland csapattársa lehet
Következő cikkBuszközlekedés – Műszaki hiba miatt késések várhatóak Gödön