A Vác vízműtelepet és a Gödi Ipari Parkot összekötő ipari vízvezeték, illetve ivóvízvezeték tervezett nyomvonala nagyjából másfél kilométer hosszban Göd és Sződliget határában, a Natura 2000 természetvédelmi területen halad.

A nyomvonalat most kezdték felmérni a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, erre a vízjogi létesítési engedélyezési tervhez van szükség. A művelethez karókat vertek le, Szilágyi László alpolgármester azt kéri a gödiekről, hogy ezeket ne húzzák ki.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága az előzetes egyeztetésen jelezte, hogy a nyomvonal kijelölésénél több természetvédelmi szempontot kell figyelembe venni, mert országos jelentőségű védett természeti területről van szó, ahol védett és fokozottan védett növény- és állatfajok, a homoki kikerics és a magyar futrinka élnek.

Ez indokolja, hogy a tervezett vízvezetékek nyomvonala a védett terület szélén haladjon, ahol kevesebb védett, illetve fokozottan védett növény- és állatfaj található, és a pályázati fenntartási kötelezettségek is teljesíthetőek – közölte a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága.

Előző cikkEgy napon halt meg Berki Krisztián és M. Richárd
Következő cikkTörök Anikó festőművész kiállítása nyílt meg a JAMH galériájában