Rengetegen látogattak ki a Dunakeszi Veteránjármű- és Repülőnap első napjára. Oly sok látnivaló volt, ám ennek még koránt sincs vége, még tartanak a programok!

A veteránautós nagy sátorba csodaszép oldtimer autók érkeztek, a gyerekeknek és a szakértőknek egyaránt tetszett a felhozatal. Traktortól a cséplőgépig, Cadillactől a Trabantig minden volt. A légi program látványos volt: Imreh Lujó helikopterbemutatója és bungee jumping világszáma után a PO2 bemutatója, majd a Gerle bemutató repülése és páros vitorlásvontatás következett. Aki megéhezett, a street food gasztrosoron válogathatott, és közben megnézhették a katonai hagyományőrző kiállítást, lazulhattak egy kicsit a színpadnál – írja a Dunakeszipost.hu.

Egy órakor Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője adta át a a veterán szépségversenydíjakat, ezt követően a New Point Blues és Török Ádám élő koncertje következett.

Ám a programsorozatnak koránt sincs vége, ugyanis június 12-én, azaz ma is fantasztikusan izgalmas érdekességek várják a látogatókat:

2022.06.12., VASÁRNAP (09.00 – 20.00)
Vasárnap minden esetben az égre szegeződik a tekintet. Idén is köszönthetjük a levegő nagyágyúit.

  • Besenyei Péter bemutatórepülés
  • Imreh Lujó bemutatórepülés
  • Veres Zoltán bemutatórepülés
  • Vári Gyula bemutatórepülés
  • 2. világháborús hadijáték tankok (T-34 és Tigris), hagyományőrzők részvételével
  • Katonai hagyományőrzők kiállításai
  • Mezőgazdasági gépbemutató
  • Csillagmotor bemutató

EGÉSZ NAPOS JEGY: 3.500 Ft

Képek: Dunakeszipost.hu

Előző cikkAz édesanya az utolsó órákban is a kislánya mellett imádkozott
Következő cikkA hétvégén is remekeltek a gödi kajakosok