Első alkalommal rendeztünk kiállítást a Kincsem Udvarházban, és amennyiben van erre igény, és úgy látjuk, van, szeretnénk ezt rendszeressé tenni – mondta Piros Gergely, az önkormányzat rendezvényszervezője. A mostani kiállítás, melyen Vaczula Krisztina mutatkozik be, csak a szombati piac nyitvatartási idejében, 8-12-ig volt látogatható.

Terveznek szabadtéri kiállításokat is szintén a szombati piac idején. A kiállítók helyi művészek lesznek – festők, fotósok, szobrászok. Tervben van egy felújítás is – kiállításokra alkalmas világítás, sínrendszer és a padlóburkolat cseréje. Ez egy rendezvényterem lesz, ahol koncerteket és más programokat is tudnak majd tartani.

Kettő szabadtéri rendezvényt terveznek a közeljövőben (rossz idő esetén lesz csak a rendezvényteremben). Június 25-én a Göod Times Blues, július 10-én egy váci csapat lép fel a Kincsem Parkban. Szintén tervez az önkormányzat egy kortárs képzőművészeti kiállítást, de ennek a helyszínét még nem jelölték ki.

Vaczula Krisztina a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott művelődésszervező – vizuális kultúra szakon, jelenleg tervezőgrafikai tanulmányokat folytat. 17 éves korában kezdett festeni, különböző technikákkal – akrillal, temperával és olajfestékkel. Fest farostlemezre, vászonra és papírra. Fő témája a festészet, de “elkezdtem például az ikonfestést is” – teszi hozzá.

“Alkotásaim témáját a természet adja. Valós és elképzelt helyszínek váltják egymást a képeimen, az évszakok és a fények színes játékát helyezem előtérbe, realisztikus és impresszionista megközelítésben” – enged bepillantást festői világába a kiállító művész. Több kiállítása volt már Gödön és a veresegyházi Udvarház Galériában. A festészet hobbi, “terápiás célból indítottam, ez egy örömfestészet”.

Előző cikkVéderdő vagy szociális lakások? Mi legyen a Samsung körül?
Következő cikkGödről átszállás nélkül a Balatonra? Igen!