Címke:gödi

A katasztrófavédelem koszorúzott Gróf Széchenyi Ödön emléktáblájánál

Száznyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1839. december 14-én született gróf Széchenyi Ödön, a hivatásos hazai tűzoltóság megteremtője, akinek erős gödi kötődéséről többször is írtunk. Emléke előtt...

Továbbra is formában a gödi kézis hölgyek

A gödi csapat az egyetlen, amelyiknek csupán egyetlen veresége van eddig a női kézilabda NB II Északi csoportjában. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az első...

Mammográfiai vizsgálat gödieknek is Vácon

A Gödön lakó, 45-65 év közötti nők, akiknek utolsó ilyen vizsgálata óta eltelt 2 év, névre szóló meghívót kapnak mammográfiás szűrővizsgálatra. A helyszín a Jávorszky...

ELSŐ HELYEN A GÖDI FUTBALLCSAPAT

A Csomádi KSK ellen aratott győzelem megerősítette a csapat1. helyét a tabellán. A tizenkilencedik percben Ráth Vince góljával megszereztük a vezetést, majd a harminchatodik percben...

Bemutatták az Életük a zene című kötetet a József Attila Művelődési Házban

Zsúfolásig megtelt a nagyterem az eseményre, melyen Hegyi Valéria, a Gödi Városi Könyvtár vezetője beszélgetett a könyv szerkesztőivel, Németh Mártával és Vizváry Vilmossal. Gödön rengeteg...

Pert indított a Pest Megyei Főügyészség egy idős gödi asszony házának visszaszerzéséért

Egy különös jogesetről adott ki sajtóközleményt az ügyészség. Egy mentális problémákkal küzdő nő úgy adta el töredék áron a házát, hogy erre utólag egyáltalán...

Egy félidőnyi emberelőnyt váltottak a gödi focisták győzelemre

A gödi focisták a Pest megyei III. osztályú felnőtt bajnokság 10. fordulójában ezúttal a Zebegény Garvittax otthonában értek el 2-0-ás sikert, miután az...

Csodálatosan békések most a gödi temetők

Mindenszentek ünnepe már a negyedik olyan napja ennek a hosszú hétvégének, amikor halott szeretteinkre, barátainkra, ismerőseinkre emlékezünk. Mi is ellátogattunk a temetőkbe, mint bárki...

Latest news

Kenderültetvényt találtak egy gödi kertben, 64 éves férfit vettek őrizetbe

Negyvennyolc, feltehetően kenderből álló növényt, több mint 60 levágott növényi tövet és több mint 400 gramm szárított növényi származékot...
- Advertisement -spot_imgspot_img

Bábelőadás, kézműveskedés és fotókiállítás is várja a gödieket a közösségek napján

Családi programokkal, bábelőadással, kézműves foglalkozással, népi játszótérrel és új fotókiállítással várják az érdeklődőket szombat délelőtt a Kincsem Udvarházban. A...

211,5 millió forintról indul a licit egy gödi luxusingatlanra

Több mint 211 millió forintos kikiáltási áron hirdettek meg egy nagy értékű lakóingatlant Gödön. A Bischof Házaspár utcai ingatlan...

Must read

Kenderültetvényt találtak egy gödi kertben, 64 éves férfit vettek őrizetbe

Negyvennyolc, feltehetően kenderből álló növényt, több mint 60 levágott...

Bábelőadás, kézműveskedés és fotókiállítás is várja a gödieket a közösségek napján

Családi programokkal, bábelőadással, kézműves foglalkozással, népi játszótérrel és új...