A Sződligeten élő sztárt áramlopási ügyben mondta ki bűnösnek a bíróság. Kétmillió forint pénzbüntetést kapott, emellett a 392 ezer forintos bűnügyi költséget is neki kell kifizetnie.

A vádirat szerint 2013 nyarától a Zöld teknős barlangja nevű teaházban Kozsó megbízásából ismeretlen személy átalakította a villany fogyasztási mérőóráját, amivel több mint 1 millió 700 ezer forint kárt okozott – írja a Blikk. A Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt emelt vádat ellene.

Az így okozott kár 1 millió százezer forint volt a vizsgálat szerint. Kozsó ügyvédje azt mondta, védence megtérítette már ezt, egy általa festett kép, a Sivatag angyala című alkotás eladásából.

A Göd mellett élő Kozsónak nem ez az egyetlen bírósági ügye, egy másikról ITT írtunk.

Fotó: Blikk

Előző cikkHogyan úszhatod meg, ha az úton ér a zivatar?
Következő cikkHordágyon vitték le a pályáról a gödi légióst