A Kincsem óvoda közössége választotta ki a díjra, aminek nagyon örül, mert azt bizonyítja, hogy jó munkát végez, amit kollégái is elismernek. Lakóhelyén, Kosdon a Gratia Nostra kórusban énekel.

Összesen 24 évet töltött egy óvodában, majd egy váltással 2017-ben jött át a Kincsembe.

Úgy gondoltam, hogy egy munkahelyváltás egyben frissítés és új szakmai kihívás. Három másik kolléganőmmel jöttem ide dolgozni. Jól érzem magam, nagyon szeretem a munkatársaimat, nagyon jó viszony van közöttünk. Jó itt lennem.

Milyen a kapcsolata szülőkkel?

Úgy érzem, sikerült kialakítani egy jó, kiegyensúlyozott kapcsolatot. A gyerekeket szeretem. Ha az óvónő jó kapcsolatban van a gyerekekkel, odafigyel rájuk, akkor a szülők ezt érzik, és megbíznak benne. Kialakul egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat. Nagyon kedvesek, komolyan veszik azt, amit mondunk nekik, partnerek. A kolléganőmmel együtt próbáljuk úgy irányítani a csoport életét, hogy egymás dolgaira építünk és úgy megyünk előre, hogy segítjük egymás munkáját.

A járvány mennyire nehezíti a munkáját?

Abból a szempontból nehezítette, hogy egy ideig internet segítségével kellett foglalkozásokat tartanunk. De ha valaki megkeresett, akkor persze volt rá mód, hogy beszéljünk. Amikor teljes leállás volt, feladatokat küldtünk. Igazából a gyerekeknek részben jót tett, hogy a családjukkal voltak, más szempontból a közösség formáló ereje kiesett. Nagyon sok gyereknek idő kellett, hogy újból megszokja a közösséget. Persze megvoltak akkor is a baráti kapcsolatok és amikor el tudtak már menni egymáshoz, együtt játszottak.

Olvastam, hogy néptáncot tanít a gyerekeknek.

Van néhány kolléganőm, aki az Így tedd rá! népzenei képzési módszert használják. Én egy másik néptáncos továbbképzést végeztem, amivel a csoportban tudok foglalkozni a gyerekekkel. A tehetséggondozó műhelyben is végezzük ezt a tevékenységet. Mozdulattanítás: a néptánc alapelemeit, lépéseit játékos formában tanulják a gyerekek. Van sok kis mondóka, dalos játékok, amiket az óvodai foglalkozások körében nem tanulnak. Olyan gyerekeket hozunk el a csoportokból, akikről azt gondolják az óvónők, hogy különösen nyitottak a néptáncra.

Mi a különbség korábbi óvodája és a Kincsem között?

Más pedagógiai programmal dolgozunk. Itt a Nevelés a művészetek eszközeivel programot használjuk. Ez egy jóval nagyobb, 16 csoportos óvoda, sokkal több gyerekkel és dolgozóval. De ez nem volt probléma, maximális elfogadást éreztem az eléjétől kezdve. Én jól érzem itt magam.

Álljon itt végül a kolléganők ajánlása a kitüntetéshez:

Márti 2017. szeptemberétől dolgozik óvodánkban, második éve vezető helyettesként is tevékenykedik. Pedagógus II. vizsgáját már 2015-ben kiváló eredménnyel megszerezte. A gyerekek érdekeit, fejlesztését mindig szem előtt tartja, nagyon jó viszonyt ápol a szülőkkel. Évek óta szívvel-lélekkel vesz részt a tehetséggondozó néptánc műhely munkájában is. A kollégák bármikor fordulhatnak hozzá szakmai és egyéb kérdéseikkel. Mindig számíthatnak kedves, türelmes, segítő válaszaira. Több évre vállalja pályakezdő kollégák mentorálását és óvodapedagógus hallgatók felkészítését.

Előző cikkSzülinapos a gödi Beka
Következő cikkSofőrök százait állították meg a rendőrök Gödnél