1846. július15-én, azaz 175 éve indult el a Magyar Vasút története, az akkori ünnepséget azonban sajnálatos esemény zavarta meg, tűzvész ütött ki!

A Magyar Középponti Vasút Társaság alapszabályait a királyi helytartótanács 1844 januárjában hagyta jóvá, a vasút építése pedig 1844. október 5-én kezdődött meg a Pest–Vác szakaszon, az első próbamenetet 1845. november 10-én tartották. Ekkor volt a vasúttársaság által 1845-ben a belga Cocerill cég seraingi mozdonygyárától rendelt első négy mozdony – Buda, Pest, Pozsony, Pannonia – vizsgálata is, majd a Pest és Vác közötti 33,6 kilométer hosszú vasútvonalat József nádor jelenlétében nyitották meg 1846. július 15-én, innentől számítjuk a magyar vasút történetének elindulását.

Az ünnepi hangulatot sajnálatos esemény zavarta meg, ugyanis a nyitó vonat érkezésekor Vác városát tűzvész pusztította, így a beszédek és az ünnepség elmaradt. A mostani 175 éves jubileum megünneplését azonban semmi sem akadályozhatja meg! 

2021. július 15-én Göd vasútállomáson a helyi József Attila Művelődési Ház által berendezett vasúttörténeti kiállítás megnyílik, aznap a vasútvonal két „végpontján” azaz a budapesti 5. számú postán és Vác 1. postáján alkalmi bélyegzés lesz, a MABÉOSZ Vasútmotívum-gyűjtő Szakköre pedig emléklapot és emlékborítékot csináltatott, itt láthatják a rendezvény délelőtti pillanatait.

Előző cikk175 éves a Magyar Vasút, így ünnepelnek a gödiek!
Következő cikkFuss az iskoládért!