A Szózat közös eléneklése után Fülöp Zoltán alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket a nemzeti gyásznapon Gödön. Az alpolgármester felavatta az emlékművet, mellyel hagyományt szeretnének teremteni. Beszéde után Hlavács Judit képviselőt kérték fel megszólalásra, aki az aradi vértanúk emlékművének fontosságát hangsúlyozta, mely mellett elsétálva a hétköznapokban is emlékezhetünk a hősökre. A Búzaszem Iskola zenés műsora következett, majd az iskola igazgatója, Horváth Szilárd és Schramkó Péter magyar tanár beszéltek az esküről, melyet a vértanúk az életük árán is megvédtek.

Az aradi vértanúk 171 évvel ezelőtti kivégzése része volt a megtorlásnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után. A kivégzéssel I. Ferenc József célja az elrettentés volt, de a császár nem érte el a célját, mert az országot nem lehetett “meggyőzni” arról, hogy a küzdelem igazságtalan lett volna. Az Aradon kivégzett 13 vértanúra – Aulich Lajosra, Damjanich Jánosra, Dessewffy Arisztidra, Kiss Ernőre, Knézich Károlyra, Láhner (Lahner) Györgyre, Lázár Vilmosra, Leiningen-Westerburg Károlyra, Nagysándor Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Schweidel Józsefre, Török Ignácra, Vécsey Károlyra -, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeztek Gödön is.

Előző cikkSzáz szívdobbanás hét határon át
Következő cikk25 év munkája: Csányi Sándor életműdíjat kapott