2026. augusztus 16. vasárnap

Címke:Búzaszem

Áder János a Búzaszemben járt

Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán interaktív előadást tartott a Búzaszem iskola diákjainak. A fenntarthatóság témakörét körbejáró 13+1...

Gyönyörű festett templomkazettákat mutat be a Búzaszem iskola kiállítása

Az ecsettől a mennyezetig kiállítás a bútorfestők munkáját és alkotásait hozza közelebb a közönséghez. Vízkeresztkor délelőtt 10 órakor tárlatvezetéssel együtt lehet megtekinteni a Búzaszemben a...

Mikszáth Kálmán-díjat kapott a Búzaszem vezetője, Horváth Szilárd

Idén 17. alkalommal adták át a Mikszáth Kálmán-díjat, amivel a nyomtatott és az elektronikus médiában nyújtott kiemelkedő újságírói és szerkesztői tevékenységet, illetve rádiós műsorvezetői munkát...

Elstartolt az Iván Kovács László emléktúra

A Gödi Lokálpatrióták Egyesület (a Gödi Futóklub segítségével) 2021-ben hagyományteremtő szándékkal indította útjára az Iván Kovács László (IKL) emléktúra és terepfutás rendezvényt. Idén is...

Fóton osztja meg tapasztalatait a gödi Búzaszem igazgatója

November 16-án érdemes ellátogatni a Fóti Római Katolikus Plébánia Közösségi Házba a Károlyi Kör következő összejövetelére, ahol Horváth Szilárd lesz a vendég -...

Az aradi vértanúkra emlékeztek a gödiek

A Szózat közös eléneklése után Fülöp Zoltán alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket a nemzeti gyásznapon Gödön. Az alpolgármester felavatta az emlékművet, mellyel hagyományt szeretnének teremteni....

Latest news

Ingyenes közösségi sportprogramok várják a gyermekeket a gödi kiserdőben

Ingyenes mozgás- és közösségi programokkal készülnek a szervezők a nyári szünet idejére Gödön. A kezdeményezés célja, hogy a gyermekek...
- Advertisement -spot_imgspot_img

Sinkó Panna Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett

2026. június 25-28. között Pitestiben rendezték meg a kajak-kenu maraton Európa-bajnokságot, amelynek utolsó napján Sinkó Panna ezüstérmet szerzett párostársával,...

6 aranyérem a Magyar Kupa Döntőben

Június 25-26-án Szolnokon került megrendezésre az év legjelentősebb versenye, a Regionális Akadémiai versenyrendszer országos döntője, a Magyar Kupa. Az...

Must read

Ingyenes közösségi sportprogramok várják a gyermekeket a gödi kiserdőben

Ingyenes mozgás- és közösségi programokkal készülnek a szervezők a...

Sinkó Panna Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett

2026. június 25-28. között Pitestiben rendezték meg a kajak-kenu...