Kolonits Klára tavaly kapott Kossuth-díjat. Az idei éve azonban a koronavírus miatt nem úgy indult, mint szerette volna. Gödi otthonában kerestük fel.
- Ide belépve azonnal szembetűnő a gyönyörű kert.
- Amikor idejöttünk, itt még teljes pusztaság volt. A korábbi ősfákból csak az a négy maradt meg, amit megmentettünk. Először az előkertet alakítottuk ki a fiammal, és amikor tavaly megkaptam a Kossuth-díjat, lehetőségem nyílt az egész kertet parkosítani. Én terveztem és tervezem folyamatosan. A kivitelezésben van segítségem, a gödi Bakó Kert nevezetű családi vállalkozás, akik rengeteget segítenek a fenntartásban is. Csak rózsából több mint 200 fajta van, bekerül még majd nyolcvan féle. Profi rózsanemesítőnek tanulok, jövőre elkezdem a fajták keresztezését. Az éneklés után ez lesz a következő hivatásom.
Mit lehet tudni erről az izgalmas házról?
- Ez egy különleges ház, Vaszary Pirinek, a második világháború előtt oly népszerű színésznőnek volt a nyaralója. A húszas években épült, egy Szécsy gróftól kapta ajándékba. Mi már felújítva vettük meg, tulajdonképpen azért, mert van benne egy nagyon nagy szoba, ami nekünk próbateremnek ideális, és a munkánk miatt nélkülözhetetlen. Szigetelt, bár mondják, hogy kihallatszik mikor gyakorlunk. Szerencsére itt ebből nem volt problémánk, legalábbis a madarak nem panaszkodtak még…
Mióta élnek Gödön?
- 2018 nyara óta, akkor költöztünk ide. Nagyon sok kollégám lakik itt, szerettünk volna a társasházi lakásunk után egy önálló házat. Itt a Duna és az ember minél távolabb van Pesttől, annál nagyobb területet mondhat magáénak. Nagyon jó választás volt. Innen az Erkel Színházba gyorsabban beérek, mint a Szabadság-hegyről.
A kertben van egy Liszt-szobor. Erről mit lehet tudni?
- A férjem édesapja, Dinyés László képzőművész volt – festő és szobrász. Az élete utolsó 10 évében nagyon sok szobrot alkotott, ez egy másolat az egyikről. Az eredetije Erdélyben, Koltón van a Teleki-kastélyban. Én szerencsémre sokat láthattam, amikor ezt a szobrot mintázta, és megmaradt a gipszmásolat is. Akkor is úgy éreztem, hogy a bronz mellett fehér kőből kifaragva lenne a legszebb. Apósom sajnos már nincs velünk, ezért megkértem Benke Zoltánt, aki sokat dolgozott vele, hogy készítse el a másolatot. Én ezt így álmodtam meg, hogy a kertem közepén áll ez a gyönyörű szobor. Apósom így “de facto” velünk van. Nagyon szerettük őt, és nagyon hiányzik nekünk a mai napig.
Hogy tartja karban magát fizikailag, lelkileg, hangilag?
- A hangomat állandó gyakorlással – akkor is, amikor nincs fellépésem. Például a pandémia alatt is napi több órát énekeltem, előre tanultam. Már tudtam nagyjából, milyen koncertjeim, előadásaim lesznek, arra állandóan készülni kellett. Fizikailag nem vagyok teljesen egészséges, van egy elég erős gerincsérvem. Állandóan gyógytornáznom kell, de a legjobb karbantartás a kert – ez az 1000 négyzetméter fizikailag is fontos, lelkileg pedig többet tud, mint egy pszichológus. Az, hogy az ember hajnalban kijön – ma reggel is már 7-kor metszegettem – a legnagyobb orvosság.
Ön koloratúrszoprán. A 15 évvel ezelőtt betegsége (hat évig tartó asztmás időszaka) változtatott a hangszínén?
- Magasabb lett tőle. Azóta koloratúrszoprán a hangom, előtte a leggyakoribb lírai szoprán hangom volt. Úgy hívják, hogy voll lirisch, azaz telt lírai szoprán. Végül is jól jött nekem ez a változás, nagyon sokat profitáltam belőle. Több olyan szerepet, amit korábban nem, vagy nem olyan jól énekeltem, az új énektechnikával (kevesebb levegővel) minőségibben tudok megszólaltatni. Ez a technika finomabb, cizelláltabb hangadásra ad lehetőséget.
A családjukban voltak már zenészek, zeneszeretők?
- A nagyapám, illetve az ő édesanyja. Szüleim reálértelmiségiek voltak, sem a művésszé válás, sem a humán irány nem volt választható számukra, mert osztályidegennek minősültek.
Karmesternek tanult, korábban fuvolázott és zongorázott. Mégis operaénekes lett.
- Mindig szerettem énekelni, már az óvodában is. Úgy gondolom, hogy nem vagyok olyan, aki tipikusan az énekesi pályára termett. Szorgalmas típus vagyok és nagyon sok mindenhez jó érzékem van, de nem volt különleges hangom gyerekként. Egyszerűen nagyon szerettem énekelni, és ez az éneklés iránti szeretet meg a nehézségek egyre jobbá és jobbá tettek. Végül így értem el egy jó szintet.
A Kossuth-díj milyen felelősséggel jár?
- Nagyon naggyal. Az embert nagyon figyelik, hogy mit tesz és mit mond. A fiataloknak el kell mondani a nehézségeket, de nem szabad elijeszteni őket. Muszáj egyfajta tartást sugározni. A Kossuth-díj lehetőséget adott arra, hogy az éneklés és a zene mellett a rózsákkal foglalkozzak. Ebből lett a kert, és itt nem csak a pénzre gondolok, hanem az időre is. Nem kell mindent elvállalnom. Csak azokat a szerepeket, koncerteket, melyekben, úgy érzem, van mondanivalóm, teljesen nekem valóak. Ez mindenképpen egy privilegizált helyzet. Arra is lehetőséget ad, hogy néha mi segítsünk egy-egy fiatal tehetséget, vagy jótékonyságból, fellépti díj nélkül álljunk egy-egy fontos kezdeményezés mellé. Számunkra ez jelenti az igazi szabadságot.
A járvány idején a férjével, Dinyés Dániellel közösen naponta egy dalt vagy áriát feltettek a Facebookra.
- Ezt 77 napig csináltuk, nagyon komoly vállalkozás volt. Terveztük a folytatást, de akkor lettünk betegek.
Hogy estek át a COVID-on?
- Borzalmas volt – főleg az, hogy sokkal rosszabb állapotba kerültünk, mint amivel számoltunk. Én éppen hogy megúsztam a kórházba kerülést, tüdőgyulladást kaptam. Viszont nem is ez volt a legrosszabb, hanem utána az úgynevezett poszt-Covid, ami majdnem fél évig tartott. Szeptember az első hónap, amikor már nincsenek tüneteim. Teljesen tönkretette a gyomromat, olyan színtű savasodást okozott, ami egy állandó gyulladást vált ki a szervezetben. A másik az úgynevezett COVID-köd. Én májusban már külföldön dolgoztam (a betegségen márciusban estem át), és nagyon nehéz volt, hogy idegen nyelven kellett dolgozni. Állandóan új információkat kaptam, nem tudtam megjegyezni őket, pedig nekem nagyon jó memóriám van. Hónapokig tartott az állapot, amikor a képességeimet nem tudtam uralni.
Tudják, hogyan kapták el a fertőzést?
- A férjem Szegeden zenei igazgató, ő ott kapta el, én meg tőle. Sajnos én is bevittem a színházba, de szerencsére nem halt meg senki, ám voltak kollégáim, akik nagyon súlyos állapotba kerültek. Mi mindig maszkban voltunk, minden szabályt betartottunk – maszkban kaptuk el és maszkban adtuk tovább. Nem volt felkészülve a színházi társadalom arra, hogyan védje meg a dolgozóit. Mi csak akkor kapunk fizetést, ha énekelünk és dolgozunk. Nem vagyunk úgymond tagok, ezért mindenkinek, ameddig lehetett, dolgoznia kellett. Ez borzasztó nagy veszélyforrás volt. Sajnos vesztettünk el kollégát, és ez el nem múló fájdalom.
Mostanában több koncertje lesz Magyarországon. Az első itt, Gödön volt vasárnap.
- Igen, ezután a lábadozási időszak után pont annyi munkám van, amennyit vállalni tudok egészségügyileg. És valóban, mostanában itthon lesznek fellépéseim.
Elég nehezen sikerült sort keríteni a mostani beszélgetésre, merre dolgozott mostanában?
- Elvállaltam egy hosszabb kurzust Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A virágok mellett van más hobbija?
- Általában mindenféle művészet érdekel. Festészettel is foglalkoztam, fotózással is fogok, rengeteget olvasok. Szeretek mindent, ami a művészethez kapcsolódik. A virágokat a kertben például színek szerint csoportosítom. Ez egy kicsit olyan térbeli festészet vagy szobrászat.
Az utazásain mennyi ideje van megnézni a várost, ahol fellép?
- Ha lehetőségem adódik, beleásom magam a történetébe, múzeumokba járok. Egyszer tavasszal például azért utaztunk el Firenzébe, hogy turistamentesen meg tudjuk nézni a várost és múzeumait. Kifejezetten komoly művészettörténeti érdeklődésem van, ehhez most az elmúlt évtizedben a természet nagyon felzárkózott. A természet szépségei ugyanúgy eltöltenek csodálattal, örömmel, mint egy műalkotás.
Azt olvastam az egyik korábbi interjújában, hogy nem tartja munkának az éneklést.
- Olyan munkákat vállalok el, amelyek legalább akkora örömet adnak nekem, mint remélem a hallgatóságnak. Én ezekből a csodálatos darabokból ugyanúgy töltekezem.
A közönségtől érdeklődést vár el, nem elismerést. Ezt is egy korábban önről írt cikkben olvastam.
- Nem az az elsődleges célom, hogy tetszést arassak, hogy elismerjenek – ez nagyon jó része a pályának, de az a fő tevékenységem, hogy ezeket a nagyszerű műveket megszólaltassam és felhívjam mások figyelmét, hogy ezt mennyire jó ismerni. Mennyire jó, ha az emberen a zene rezgése áthalad. Egyszerűen a lelket szebbé teszi, gyógyító erejű.
Nemcsak operákban énekel, dalestjei is vannak. Ezeknek állandó a programjuk?
- Nem, mindig más. Rengeteg dal szerepel a repertoárunkon. Nevetve beszéltük a férjemmel, hogy ha egyszer minket egy lakatlan szigetre bezárnának, évekig tudunk énekelni. Csak a kottáink is ott legyenek, meg egy zongora. Az emberek nagyon sokszor úgy gondolják, hogy az operaéneklés valami hókuszpókusz. Olyan elvont dolog. Pedig mi nem sokban különbözünk egy prózai színésztől: az emeltebb hangunkon nem beszélünk, hanem énekelünk, de ugyanúgy közlünk. Az lenne jó, ha ez nem egy ilyen zárvány lenne, egy elit műfaj. Régen, mikor az operaművészet kialakult, ez volt a legpopulárisabb műfaj. Azért csinálunk rengeteg beavató, ifjúsági programot, hogy ne egy távolról nézett vagy lenézett műfaj legyen, hanem az emberek napi szinten találkozzanak a komolyzenével. Mert jót tesz az ember lelkének és a testének is.