Július 25-28. között Szegeden rendezték a Serdülő és Ifjúsági Magyar Bajnokságot, ami az U15-U18 korosztály legfontosabb éves eseménye. A Gödi SE Kajak-Kenu szakosztálya érmet most nem, azonban számos értékes helyezést ért el.

81 szakosztály 1067 versenyzőjét nevezték, a Gödi SE 12 versenyzővel érkezett a Tisza-parti városba.

Németh István (Putyu) összegzése a 4 napos verseny után:

Őszintén szólva vegyes érzéseim vannak, mert az első 9 helyezett közé 10 eredményünk is befért, azonban érmet most nem sikerült nyernünk (a döntőket 9 versenyző részvételével rendezik – a szerk.) A legközelebb ehhez Varga Zalán volt, aki kétszer végzett a 4. helyen, az 1000 m-es 6. helyezését értékelte mégis a legjobb eredménynek ezek közül. Ő továbbra is a közvetlen élmezőny tagja, folyamatosan jól teljesít, nagyon elkötelezett. Nyíri Levi 7. helyezésének 2000 m-en különösen örültem, a rengeteg befektetett munka kezd eredményekben is testet ölteni. Levi tavaly eltörte a lábát, így az egész nyári versenyszezonja kiesett, elég messziről kellett újra felépíteni őt. Erdős Isti és Keszthelyi Peti K2-es 2000 m-es versenye is jól végződött, 5. helyen értek célba, mégha ők ennél jobbat is akartak, nagyra értékelem azt, ahogy küzdöttek végig a futamban. Rózsa Julcsi és Káplár Zille is beverekedte magát 1000 m-en az „A” döntőbe, addigra viszont elfáradtak a meneteléstől. Az OB-t megelőző edzőtábor kifejezetten jól sikerült Fadd-on, és a versenyre hangolás is megfelelő volt, ugyanakkor a bajnokság azért is nehéz, mert 500 m, 1000 m és 2000 m-es távon is versenyeztek a tanítványaim, a rövidebb távokon elő- és középfutammal a döntőt megelőzően, ami egy feszes versenyprogram és nagy odafigyelést, fegyelmezettséget követel meg. Az időjárás is újra melegre fordult, szóval minden versenyzőnek nagyon nehéz feladat volt végig koncentráltnak lenni, és 4 napig küzdeni a Maty-éren.

Most mindenki pihenni, nyaralni megy, hogy feltöltődjön a szezon lényegi részének lezárása után. A tervek szerint legközelebb a 41. Göd Kupán állunk rajthoz augusztus 31-én.

Eredményeink:

IV. hely
Varga Zalán K1 U16 500 m
Varga Zalán K1 U16 2000 m

V. hely
Erdős István – Keszthelyi Péter K2 U15 2000 m

VI. hely
Varga Zalán K1 U16 1000 m
Soós Gréta – Molnár Csenge K2 U16 2000 m

VII. hely
Nyíri Levente K1 U16 2000 m

VIII. hely
Erdős István – Rózsa Julianna – Káplár Zille – Keszthelyi Péter K4 mix U15-U16 500 m
Rózsa Julianna K1 U15 2000 m

IX. hely
Rózsa Julianna K1 U15 1000 m
Káplár Zille K1 U16 1000 m

X. hely
Erdős István – Keszthelyi Péter K2 U15 1000 m

XII. hely
Rózsa Julianna K1 U15 500 m

XIV. hely
Nyíri Levente K1 U16 500 m
Káplár Zille K1 U16 2000 m

XV. hely
Nyíri Levente K1 U16 1000 m

Előző cikkSinkó Panna ezüstérmet szerzett a maraton Eb pénteki napján
Következő cikkÍtéletidőben is a legjobbak között: újabb Eb-érmet nyert a gödi kajakos