Kolonics György nagyon fiatalon, 36 éves korában, edzés közben halt meg 2008. július 15-én. Idén lenne 50 éves, és ebből az alkalomból Tamás Rita újságíró, a Ne pánikolj, sportolj! alapítója egy riportkötetet írt róla.

A szerzővel Vasvári Lili riporter, a GSE korábbi kajakosa beszélgetett. Tamás Rita a Kolonics Alapítvány kommunikációs vezetőjeként kapta a felkérést a könyv megírására. Szívesen elvállalta a feladatot, mert úgy gondolta, ennél méltóbban nem lehet megemlékezni Kolóról. A mű hat hónap alatt született meg, ami nagyon szoros határidőket kívánt. 40 emberrel beszélt, ebből készült egy több, mint 300 oldalas jegyzet, amiből végül a kötetet megírta.  

A kötetről Csáky László, a Kolonics Alapítvány kuratóriumi tagja így nyilatkozott: “Egyszerre regény, kortörténeti anyag, egy sportágat bemutató könyv és egy élet természetrajza”. 

Az anyaggyűjtés során a szerző átnézte 20 év Kolonics Györggyel kapcsolatos sajtóját. A könyv nem csak az életéről szól, hanem a hatásáról is, így például az alapítványról, mely az emlékét ápolja, és sokat tesz azért is, hogy a szellemiségét tovább vigye és terjessze. A 40 interjúalany között voltak családtagok, barátok, sportvezetők. A legtöbbet Kolonics György édesanyjával beszélgetett a szerző, aki nagyban segítette a sportoló jobb megismerését. 

Tamás Rita elmondta, hogy a beszélgetések során gyakran voltak nagyon érzelmes pillanatok, és neki is – aki még sportriporterként ismerte Kolót-, voltak történetek, amik nagyon megérintették.  

Fontosnak tartotta a szerző kiemelni, hogy az az érték, amit Kolonics György képviselt, nem csak egy kenus érték, hanem egyetemes emberi érték. Szerette volna a sportág határain túlra vinni Koló történetét, olyan könyvet akart írni, ami érdekes lehet egy diáknak, egy topmenedzsernek, egy bányásznak vagy egy kozmetikusnak is. „Amit ő képviselt, az mindenkinek tanulságos és érdekes”. 

Tamás Ritától a program után azt kérdeztük, miért tartották fontosnak, hogy Gödön legyen az egyik első könyvbemutató.  

“Október 13-án jelent meg a könyv és ez a harmadik esemény a könyvvel kapcsolatban. Igaz, hogy Koló nem volt gödi és nem is az itteni egyesületben sportolt, de a térségben nagyon jelentős a kajak-kenu élet. Az ötvenedik születésnapja alkalmából Gödön a Duna-parti sétányt róla nevezték el, és gyakorlatilag ennek a folytatása a mostani író-olvasó találkozó” -mondta a szerző.

Előző cikkHatalmas gödi siker a nemzetközi pék versenyen!
Következő cikkELSŐ HELYEN A GÖDI FUTBALLCSAPAT