A kormány nyitási intézkedéseinek megfelelően, május 8-án reggel hatkor újra kinyitott a Termálstrandfürdő. Ahogy egy ott lakó mesélte, reggel hat óra előtt pár perccel már közel negyvenen vártak a nagy pillanatra, hogy újra birtokba vegyék a vizeket. A korai érkezést persze főleg a kedvezményes reggeli belépők motiválták.

A pénztárban kapott információ szerint a forgalom teljesen átlagos, most még nincsenek sokan, de az biztos, hogy akik eljöttek ezen a napon, mindannyian nagyon boldogok voltak. Működtek a büfék is, de a gyermekmedence csak 15-én nyit. A vízben ülő törzsvendégek voltak a leglelkesebbek. Nagyon várták már a nyitást és mindennel elégedettek voltak, jó az úszóvíz, jó a szauna, minden jó. Egy dolgot említettek meg, amit nem kedvelnek, hogy a tervek szerint ősztől tavaszig kedden és csütörtökön rövidített nyitvatartás lesz. 

Többekkel beszélgettem a strandon kívül is, ők jellemzően még nem kapták meg az oltásukat vagy még nem érkezett meg az igazolványuk – amiben azért a tapasztalataim szerint nem teljeskörű a bizalom. Egy strandról kijövő fiatalember is kiemelte, hogy nagyon óvatos volt, de persze ő is nagyon örült az újra megnyílt fürdőnek.


A belépéshez a védettségi igazolványt be kell mutatni, és a zárt terekben maszkot kell viselni. A 18 év alattiak igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretével kártya nélkül is bemehetnek.


A fürdő szeptember végéig minden nap, reggel hattól este nyolcig van nyitva, és szeretettel várja vendégeit.

Előző cikkEzek annyira mi vagyunk! – Kasza Tibi zenei kvíz
Következő cikkNe ijedjen meg: 11-től szirénapróba lesz Gödön