A Magyar Közlöny csütörtöki számában tette közzé az erre vonatkozó kormánydöntést. A Nemzet Sportolói múlt szerdán közölték, hogy a 67 éves volt kenust javasolják új tagnak a 12 fős társaságba, amelyben a birkózó Varga János decemberi halálával üresedett meg egy hely.

Vaskuti István kenu kettes 500 méteren nyert olimpián 1980-ban, sportvezetőként pedig 2008 és 2016 között a nemzetközi sportági szövetség első alelnöke volt. Tízszeres világbajnok, tevékenykedett a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében, 1998-tól a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.


Kajak-kenu versenyző még nem volt a Nemzet Sportolója.
A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet játszott a hazai sportéletben.
    

A Nemzet Sportolója jelenleg tehát Vaskuti István, Balczó András, Jónyer István, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Faragó Tamás.

-MTI-

Előző cikkTuzson Bence: Zárjuk le a múltat Gödön, és készüljünk fel inkább a jövőre
Következő cikkMeglepetés-hangverseny Gödön