Rendhagyó környezetismereti óránkat az év természetfotósával az érintetlennek ható ártéri erdőben és Göd legszebb botanikus kertjében, a Huzella Kertben fejeztük be. Potyó Imre beavatott minket annak részleteibe is, hogy hol húzódik a határ a látvány meghamisításában. Sokan a gyors siker érdekében manipulálják a fotókat, de ez hamar kiderül és igazából teljesen felesleges, mert a természet szépsége pont a természetességben rejlik.
Azért egyedi ez a gödi ártéri erdő, mert itt az a rend, hogy nincs rend. Az emberek azt gondolják, hogy mindent ápolni kell, le kell nyírni a bokrokat szögletesre, sétányokat kell kialakítani, de ez nem igaz. Ehhez a látványhoz hasonló egy valódi erdő. Állva halnak meg itt a fák, és ebben ez a szép. A természetes erdőben a faállomány 60%-a a földön hever, ezek az igazi őserdők. Európában nem sok ilyen fás terület létezik, ahol nincs erdőgazdálkodás. Magyarországon a Bükk egyik része kétszáz éve érintetlen, a bükki őserdő. A Mátra északi oldalán is van egy ilyen őserdő, és a Börzsöny egy részében is van olyan terület, ahol nincs kitermelés.
Elvarázsol minket ez az erdő, tényleg magával ragadó a rendezetlen rend benne. Megkérem fotós kollégámat, hogy készítsünk itt minél több képet, úgyhogy az év természetfotósa megadja magát, és miközben alkot, a mi fényképezőgépünk követi őt.
Látsz valamit?
Mindig beletúrok a falevelek közé. Alig észrevehetőek, de az látszik, hogy valami mozog. Ez az ugróvillás, körülbelül két milliméter nagyságú. A gömböcugróka még kisebb, azt is gyakran fotózom. Ha lehasalok a földre, s felemelem a leveleket, akkor bőven van itt téma. Nem zavarom meg a környezetemet, mert visszateszem a leveleket. Ebben a témában egy olyan világot találtam, ami sok lehetőséget ad, elbűvöl, és varázslatos ilyen lények között mozogni!
Mit jelent neked Göd?
Itt kezdtem el fotózni, itt ismertem meg a legtöbb témát, de főleg a dunavirágzást jelenti, amihez a legjobb fotós élményeim kötődnek, és amit 2013 óta követek. Csodálatos rajzások jönnek létre Felsőgödön a Duna Csárda alatt, augusztusban akár tízszer is megismétlődik a milliós rajzás.
A holtfákon előjönnek a gombák, amik spórákat eregetnek, ennek nálam Göd a fő helyszíne, mert itt nagyon sok a holtfa. Ha megvilágítjuk, akkor látszik igazán a spórázás. Főleg a taplógombák eregetnek, melynek az a célja, hogy egy másik holtfán landoljanak a szemek. Ezért sporulálnak heteken keresztül.
Egy fának a törzse is nagyszerű élőhely. Augusztusban diófacincérek szemeznek velem. Rengeteg faj csak este jön elő. A madárfotózást is itt kezdtem 2009-ben. A Huzella Kertben tavasszal a békákat nagyon izgalmas fotózni, sokszor víz alá is követem őket, de csak akváriumból fényképezek. Betolom az akváriumot a tóba úgy, hogy ne folyjon be a víz. Ez nem könnyű feladat, mert a gépem messze van, és én próbálom megnyomni a gombot, miközben az élő képen nézem, hogy mi történik. Nagyon sok erdei béka petézik le a Huzella Kert tavában, ahol a petecsomókat igyekszem megörökíteni.
Az egyik itt készült mocsári gólyahír képem egy oroszországi pályázatba is bekerült, ahogy tükröződnek a fák. Ezen a kis helyen nagyon sok szép témát lehet találni.
A Huzella Kertről azt is megtudtuk a beszélgetés során, hogy a kert kilátótornyos villáját 1846-ban Arany János építtette. Huzella Elek olasz származású tulajdonos Arany Lászlótól vásárolta meg a területet, ahol Huzella Tivadar neves orvosprofesszor 1930-ban hozta létre a nemzetközileg is elismert alsógödi Biológiai Kutatóállomást.
A mostani díjra számítottál?
2018-ban nagyon szoros volt a verseny, 2019-ben zsűriztem, 2020-ban számítottam rá, hogy előkelő helyen leszek, mert a legjobb száz képből kilenc kép az enyém volt, és ez elég jó arány. A második helyezettnek öt fotója jutott be. Az számít, hogy hány képe jut be egy fotósnak a száz legjobb közé és mennyi díja lesz.
Kik a példaképeid?
Daróczi Csaba nagyon jó fotós, ő remekül használja a fényt. Mindenevő, madarakat, emlősöket is fotózik, illetve drónozik. Azt hiszem, hogy ő a legsokszínűbb természetfotósok egyike itthon. Ritzel Zoltán képeit is nagyon szeretem, ő különleges perspektívákból mutatja meg az élőlényeket. Külföldről Vincent Munier francia fotóst említeném, de sok példaképem van. Ez azért fontos, mert utat mutatnak. Lényeges kérdés, hogy mennyi időt akarok eltölteni egy témával. A spóraeregetéshez kb. nyolcszor jöttem vissza, amíg le nem merült minden eszközöm. Ha tehetjük, akkor minden este terepen kell lenni. Addig fotóztam a taplógombát, amíg ki nem száradt. A fekete rigóhoz is rengetegszer kijártam 2016 végén, 2017 elején. Persze el kell dönteni, hogy mikor fejezünk be egy adott témát, mert nem tölthetjük minden esténket vele.
Mi az az irány, ami mostanában érdekel?
Halszemoptikát nyertem tavaly, és ez teljesen más világ. Három centiméter közelségbe tudok menni az élőlényekhez, torzulnak az optika által, s közben a háttér is benne van a képben. Ezzel a technikával szeretnék pár dolgot újrafotózni, pl. a hibernáló denevéreket a Börzsönyben, de itt Gödön is megjelenik időnként egy-két denevér a Huzella Kertben.
Persze nagyon nehéz, mert közel kell menni hozzájuk, s ilyenkor nagy a lehetősége annak, hogy megijednek az állatok, ha nem vagyunk elővigyázatosak. Az ugróvillásokat is szeretném folytatni. Egyik este gömböcugrókákat fényképeztem, megfordítottam a levelet, s a gőzölgő pára rákerült a fotóra. Ez nagyon újszerű, amit mindenképp folytatni fogok. Ez például véletlenül jött elő, ami azt bizonyítja, hogy sokat kell kint lenni a természetben, és nagy képzeleterővel kell rendelkezni. Rábízom magam az agyamra, hogy mi fog történni, s előbb-utóbb alakul valami.
A technikával, a fényekkel tulajdonképpen egy stúdiót hozol létre?
Igen, de a természetfotózásban ragaszkodni kell a természetességhez. A víz alatti dolgokat és az esti életet viszont csak mesterséges fényekkel lehet megmutatni. Az nem gond, hogy derítjük az élőlények arcát, testét, ugyanis a fényviszonyok nem mindig kedvezőek. A lényeg, hogy ne hamisítsuk meg a látványt. Ha például két csigát vagy imádkozó sáskát egymásra rakunk, vagy harcra kényszerítünk és nem így volt, illetve ilyen sosem történik meg odakint, akkor az drasztikus beavatkozásnak számít. Nem szabad megmásítani a természetet. Ez a lényeg. Vannak, akik ilyenformán manipulálnak a siker érdekében, ezért nagyon durván beavatkoznak.
A szakember ezt észreveszi, ha manipulálva van egy fotó?
Sokszor spricnit használnak az eső imitálására. Ez nagyon átlátszó, mert ilyen sűrű eső nincs. Ez persze nagyon feltűnő. A fényekkel viszont lehet játszani, mert egyébként nem látjuk a párát vagy a spórát. Ha átvilágítom a gömböcugrókát, ezzel semmi baj nincs. El kell mondani a nézőnek, hogy nem egy felbukkanó üstökös volt a fényadó, hanem az én lámpám világította meg azért, hogy lássa mindenki, hogy milyen szép. A fénnyel kiemeljük a formát. Azért fotózom, hogy megmutassam az embereknek a körülöttünk lévő élővilágot, annak szépségét.
Nem beszéltünk még a Photoshop használatáról, amivel szintén túlzásba lehet esni. A Photoshopot a jó természetfotós arra használja, hogy azt a látványt kapja meg képszerkesztéssel, amit kint megélt. Beállítja a fényerőt, a kontrasztot, a színeket, de nem szabad túlzásba esni a színekkel. A zsűri és a jó természetfotós rögtön kiszagolja, ha túl van húzva a szín. Ami még nagyon fontos, hogy nem szabad hozzáadni a képhez, de elvenni sem. A természetfotónál nincs restaurálás. Ha belóg egy ág, akkor annak úgy kell maradnia, azt a terepen kellett volna félrehajtani. Ebben az esetben hibázott a fotós. Aki restaurál, az meghamisítja a valóságot.
Sokan beleesnek ebbe a hibába?
Igen, sajnos előfordul. A nívós pályázatoknál, hogy ezt elkerüljék, bekérik az eredeti képeket, a RAW állományt. Ebből meg tudják állapítani, hogy milyen mértékben nyúlt bele az alkotó a képbe. A profi versenyeken mindig összehasonlítják a nyers képet a JPG–vel, így látszik, ha eltérés van a kettő között.
A természetfotózáson kívül mit szeretsz még csinálni?
Az ismeretterjesztést, az élményeim lírai megírását nagyon szeretem, hogy közöljem, mit ábrázol a kép és milyen szerepe van az élőlényeknek. A lényeg, hogy népszerűsítsük a természetet, mutassuk meg az értékeit. Amit megismerünk, azt megszeretjük, és amit megszeretünk, azt meg akarjuk védeni. Ha nincs közvetlen kapcsolat, akkor hidegen hagy mindenkit a természet.
