Párizs, 2024. július 18. Hajó a Szajnán Párizsban, háttérben az Eiffel-torony 2024. július 18-án. A Szajnán rendezik a július 26. és augusztus 11. között zajló párizsi olimpia nyíltvízi úszását és a triatlon úszószámát. MTI/Illyés Tibor

Valter Attila szenzációs versenyzéssel a negyedik helyen ért célba az országúti kerékpárosok férfi mezőnyversenyében a párizsi olimpián, az aranyérmet a duplázó belga Remco Evenepoel nyerte meg.

Az országúti kerékpáros mezőnyversenyben negyedik Valter Attila szerint a sikerének egyik titka az volt, hogy jól át tudta élni az olimpiai hangulatot, a faluban pedig nagyon élvezte a mindennapokat.

A Visma-Lease a Bike magyar bajnok bringása az M4 Sportnak a verseny után elmondta, rádió nélkül “nem igazán tudta, mi a helyzet”, és a célvonalnál azért is emelte a kezét, mert azt hitte, a sprint végén harmadik helyen ért célba.
    

“Végül negyedik lettem, de ez is egy óriási győzelem, nem gondoltam volna, hogy országúton, az olimpián a legjobb ötben végzek. Óriásit dob ez a magabiztosságomon, nagyon rám fért ez az eredmény, mert bár egész évben azt éreztem, hogy erős vagyok, a mai napig ezt sehol nem tudtam megmutatni. Sírhatnékom van, hogy most sikerült” – fogalmazott Valter, aki egy hete az időfutamban 22. lett Párizsban.
    

A kerékpáros arról is beszélt, egész nap jól érezte magát, szinte hibátlanul versenyzett, nem abban bízott, hogy őt magyarként elengedik egy szökésbe, hanem inkább abban, hogy a végén a sprintben is lesz esélye.
    

“Jók voltak a lábaim, próbáltam kivárásra játszani, a megbeszélt taktikát követtem és az is jót tett, hogy már több mint egy hete itt vagyok. Okosan mentem, az utolsó előtti hegyen, amikor többen leszakadtak rólunk, éreztem, hogy ki lehet kaparni a gesztenyét” – tette hozzá Valter, aki kulcsfontosságúnak nevezte, hogy élvezte a mindennapokat az olimpiai faluban, ahol az elmúlt napok magyar éremtermése is sok energiát adott neki.
    

“A negyedik hely annak is köszönhető, hogy engedtem, hogy átéljem az egész olimpiai hangulatot. Nehéz időszakon vagyok túl, ez a helyezés visszajelzés arra, hogy soha ne adjam fel a reményt és bízzak a jó eredményben. Élveznem kell a versenyzést, az életre és azokra az apróságokra kell elkezdenem koncentrálni, amik fontosak. Jó volt magyarok között lenni, még fel sem fogtam, el sem hiszem, hogy olimpiai negyedik vagyok” – zárta Valter Attila.

Vasárnap a női mezőnyversenyben Vas Blanka áll rajthoz, az SD Worx-Protime bringása második magyar női országúti kerékpárosként indul ötkarikás játékokon, Izsák Éva 1992-ben 51. lett.
    

Előző cikkMilliók úszhatnak el, ha erre nem figyel
Következő cikkMilák őrült hajrával olimpiai bajnok