Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, péntek délelőtt Budapesten, a Kossuth Lajos téren. Az eseményen részt vett Göd országgyűlési képviselője is.

A lobogót Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében, a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel az Országház előtt. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a lovas díszegység.
    

Az ünnepélyes rendezvényen részt vett Göd országgyűlési képviselője, Tuzson Bence igazságügyi miniszter is, illetve a kormány több más tagja, továbbá az állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testület képviselői.
    

A térre a napos időben sokan kilátogattak, a nézelődők többsége nemzeti színű kokárdát viselt, néhányan piros-fehér-zöld zászlókat lengettek.
    

Az ünnepélyes zászlófelvonást követően huszármenet indult a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol 10 óra 30 perckor díszünnepség kezdődik, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
    

A Nemzeti Múzeumban pénteken 14 órától, majd szombaton és vasárnap egész nap a nemzeti ünnephez kapcsolódó programokkal várják a családokat.
    

Az érdeklődők pénteken 10 órától 18 óráig ingyenesen megtekinthetik az Országházban a Szent Koronát.
    

A nemzeti ünnep napján, valamint szombaton és vasárnap 17 óra 30 perctől 23 óráig a Magyar Nemzeti Múzeum épületének homlokzatát fényfestés díszíti majd.
    

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdete. Munkaszüneti nap 1989-ben volt először, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.

MTI, Fotók: Facebook

Előző cikkŐk az idei év Kossuth- és Széchenyi-díjasai
Következő cikkGödön is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről