Többen már pánikolnak és arról írnak a Facebook-on, hogy költöztetik a családjukat, mert nem érzik magukat biztonságban, ugyanis tűz volt éjszaka a Samsungban!

Balogh Csaba polgármester megosztotta a legfrissebb információkat a Facebook-on:

Tegnap este 11 óra körül füstöt észleltek az egyik melléképületben a Samsung munkatársai. Az oltást el is végezték, mire a katasztrófavédelem megérkezett, de mivel kiemelt kockázatú gyárról van szó, a tűzoltók is megjelentek. A katasztrófavédelem tűzvizsgálatot rendelt el, aminek eredményeképp megállapították, hogy környezetszennyezés nem történt. Ez egy jó példája annak, hogy miért lenne szükséges egy helyi tűzoltó csarnok a bátor önkéntes tűzoltó egyesületünknek, akik mindig lelkesen segítenek, ahol csak tudnak, és tegnap este is kint voltak a Samsungnál. A gyár vezetését kértem már, hogy segítsék ezt az ügyet, és bízom benne, hogy ezután még nagyobb erővel fogják támogatni ezt a kezdeményezésem.

Portálunk természetesen folyamatosan megpróbál további információkat szerezni, amint értesülünk bármiről, osztjuk kedves olvasóinkkal!

Kép: gödi archívum

Előző cikkJáték a madarak és fák napja alkalmából
Következő cikkVálaszolt a Samsung, ezt írta nekünk