Trefort Ágoston-díjat kapott Horváth Ferenc, a Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója.

A Trefort Ágoston-díj azoknak a minisztériumi, önkormányzati és intézményi dolgozóknak adományozható, akik az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeznek. Ez az egyik legrangosabb állami elismerés a padagógusok számára. Negyedszázad nem kevés idő, ennyit töltött az intézmény élén a kitüntetett pedagógus.

A Pro Urbe díjas Horváth Ferenc augusztus közepén vonul vissza az igazgatói posztról, miután negyed évszázadon keresztül vezette az intézményt.

Az igazgató a díjat a kollégák, az intézményfenntartók, az önkormányzat és a szülők támogatásának közös sikereként értékeli.

“Az ember nem azért dolgozik, hogy elismerést kapjon, de ha kap, akkor az jólesik. Ez a teljesítmény, egyszersmind a díj nem születhetett volna meg a kollégáim, az intézményfenntartók, az önkormányzat és a szülők támogatása nélkül” – mondta a Gödi Körképben.

A közel kilencszáz diák oktatásáért, neveléséért felelős Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egyik legnagyobb eredménye a két tanítási nyelvű oktatás bevezetése. Kezdetben az angol, majd később a német két tannyelvű oktatás is elindult, ami mára az intézmény egyik legfőbb vonzerejévé vált.

Előző cikkGenerációváltás – Az átadás után: hogyan erősödik meg az új vezető?