Tegnap megérkezett Törökországba Magyarország hivatalos mentőcsapata, és megkezdte a mentést a földrengés által sújtott területen. Azóta a magyar tűzoltók több embert is kiemeltek már a romok alól – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Egy 16 ezer négyzetméteres kárterületen, egyszerre három helyszínen, folyamatosan, a nap huszonnégy órájában dolgozik a magyar tűzoltókból álló HUNOR mentőcsapat.

Az éjszaka is több túlélőt sikerült a romok alól kimenteniük, így összesen már

tizenkét túlélőt találtak meg, és emeltek ki a romok alól.

A mentés során hét ember holttestét is kiemelték.

Csak a magyar csapat dolgozik a nap huszonnégy órájában, a többi mentőcsapat éjszakára leáll. A magyar tűzoltók nyolc óránként váltják egymást, hiszen a munka nemcsak fizikailag, de pszichikailag is megterhelő. A felépített magyar tábor három percnyi távolságra van a magyarok számára kijelölt kárterülettől. Az ötszáz négyzetméteres területen kilenc sátor helyezkedik el, amelyekben hét-hét ember fér el.

Fotók: HUNOR mentőcsapat

Előző cikkMit tudunk Göd idei költségvetéséről?
Következő cikkMicsoda autós üldözés!