A Sildervald gödi fiatalokból álló együttes. Nevük idegen eredetű, olyan utcára mondják, ahol a sok jelzőtábla hatására az ember egyszerűen elveszik. Ez utal a zenekar tagjainak változatos ízlésére és zenéjük sokoldalúságára. Megalakulásuk óta magyar népzenét és verseket dolgoznak fel könnyűzenei formában. Januárban adták ki első kislemezüket.

Akusztikus hangszerelésüket olyan jellegzetes népihangszerekkel gazdagítják, mint a kecskeduda, a hosszúfurulya, a kaval és egyéb furulyák. Műfajukat blastfolknak nevezték el. Dalaikkal pedig a fiatalságot jellemző lüktető életérzést igyekeznek
hirdetni. Bemutatkozó kislemezük az Irányjelző nevet kapta.

A három szám stílusai irányadóak a zenekar munkásságában. Ady Endre Láttalak című versének megzenésítésében a fiatal szerelem tipikus jelenségét mutatják be. A dalban felcsendül egy régi táncdallam, a gyimesi héjsza is. Aprája című daluk a
kecskeduda-játék színe-javát foglalja össze. Orosz Katalin kortárs költő versét dolgozzák fel Vágy című dalukban. Ez a zeneszám a népdalt és a verset hozza közös nevezőre, és tulajdonképpen ez a Sildervald ars poeticája.

A zenekar tagjai közül többen tanultak autentikus népzenét, tudásukat országos versenyeken is elismerték, hárman néptáncolnak is. Mindez garancia arra, hogy a saját hangjuk mellett a népzenei dallamokhoz, avagy szövegekhez az azokat megillető
tisztelettel nyúlnak. A közönség abban is biztos lehet, hogy a Sildervald koncertjére a táncos hangulat is megérkezik.

A kislemez megjelenése után a zenekar célja, hogy minél több koncertet adhasson. Egy közelgő single kiadása után hosszútávon nagylemezben is gondolkodnak. Eddigi szerepléseik közül kiemelkedő emlékük, amikor a Sebő Együttes előzenekaraként
állhattak színpadra. A múlt év novemberében pedig egy igazi underground koncertet adtak a gödöllői Trafo Clubban.

Képek: sajtófotók

Előző cikkJelenits István atyával, Göd díszpolgárával beszélgettünk
Következő cikkVáltozik a Gödi Termálfürdőben a szekrények kulcsának kauciója