A különleges performansz a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia hivatalos nyitórendezvénye keretében zajlott Budapesten. A Fővárosi Nagycirkusz szervezésében létrejövő, “Átmentem” című produkció a megnyitónap egyik kiemelt eseménye – olvashattuk a Nemzeti Színház weboldalán, a beharangozóban. Ifj. Simet László artistaművész a kedvezőtlen időjárási körülményekkel dacolva, a szél ellenére a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétált át a folyó egyik partjáról a másikra.

A produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon az Erzsébet és a Szabadság híd között a rakpartról és a két hídról lehetett megtekinteni. Ezt nem lehetett kihagyni, így magam is odautaztam. Parkolóhelyet persze nem lehetett a környéken találni, de ami a lényeg, sok százan láthattuk az artistaművész lenyűgöző teljesítményét.

A performansz kicsit késve kezdődött. A szédületes mutatványt végignézők elmondták, hogy körülbelül fél órát csúszott a kezdés, de a Belgrád rakparton és szemközt, a Gellért-hegy tövében a Duna-parti lépcsőkön is rengeteg ember gyűlt össze, hogy láthassák a szédületes produkciót. Ifj. Simet László nem hagyta cserben a nézőket. Magabiztosan kelt át a Duna fölött 40 méterrel, s amikor átért a pesti oldalra, hatalmas üdvrivalgás és taps várta.

Kinek köszönhetjük a nem mindennapi produkciót?

Ifj. Simet László édesapjától, id. Simet Lászlótól tanulta a magasdrót-egyensúlyozást, akit Balogh Mihály „Baldio” artistaművész, a magyar cirkuszvilág meghatározó alakja fedezett fel, majd 1955-ben felkérte, hogy csatlakozzon a korszakalkotó Baldio Csoporthoz. Ifj. Simet László húszévesen csatlakozott szülei magasdrót-egyensúlyozó számához, 1978-tól velük lépett fel a világ legnevesebb cirkuszaiban 3 Simet művésznéven.

1989-től drótkötélen motorozott, majd 1995-től a halálkerék is színesítette a művészi repertoárját. Produkciója az Astronauts címet viselte, ami a halálkerék és a magasdrót kombinációja. Tizenhárom éven át visszatérő szereplő volt a Cirque du Soleil műsoraiban (Chemins Invisibles, Le hangar des Oubliés). A Le hangar des Oubliés előadásban főszerepet is játszott, a québeci vámház vámtisztjét alakította halálkerék-produkcióval. Dél-Amerika kivételével az összes kontinensen fellépett a legnevesebb cirkuszokban, szabadtéri szórakoztató parkokban, színházakban és stadionokban. Az úgynevezett Skywalk cirkuszi számmal 1997 szeptemberében Budapesten a Szent István körút és a Visegrádi utca sarkánál kifeszített drótkötélen sétált át az ünneplő tömeg alatt, a 2012-es londoni olimpia és paralimpia záróünnepségén pedig 50 méteres magasságban tette ugyanezt.

A mai napig aktív 64 éves artistaművész 2019-ben megdöntötte saját magassági rekordját: Kínában, az első Wencheng Dawazi International Competition Fesztiválon 87 méter magasban egy 157 méter hosszú drótkötélen többször is átszaladt. Tehetségét számos szakmai díjjal jutalmazták: Érdemes Művész kitüntetéssel, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, valamint számos nemzetközi cirkuszfesztiválon aratott kimagasló sikereket.

A 10. Nemzetközi Színházi Olimpia szervezőinek közleménye szerint a Nemzeti Színháznál 22 óráig zajlanak a programok: koncertek és utcaszínházi produkciók várják a közönséget. A részleteket a Nemzeti Színház programismertetőjében olvashattuk.

Akinek nem sikerült eljutni a Duna-partra, annak reméljük, szerencséje lesz még látni a különleges produkciókra képes magyar artistát. A Nemzetközi Színházi Olimpia eseményeire pedig még sokan eljuthatnak.

Forrás: MTI, Facebook, Nemzeti Színház

Előző cikkLakossági fórum lesz Gödön
Következő cikkEz aztán az igazi gödi gólzápor