2025. december 22. hétfő

Közérdekű

A kormány a tűzifával az idei télre még nem rendelkező magyar családok ellátására tűzifaprogramot indított. A kezdeményezés keretében az állami erdőgazdaságoknál megtermelt tűzifa egységesen maximált áron vásárolható meg, háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter mennyiségben. Az állami erdőgazdaságok elsősorban a saját...
Ilyent sem láttunk még! Általában utcák egész sora szerepel az e-on honlapján. Most viszont csak egy címet tüntettek fel Gödről. Mégpedig a Hernád köz 33-at. Akit érint, annak elmondjuk: reggel 8 és délután 4 között kell áramszünetre számítania kedden....
Véradás lesz 3-tól 6-ig a József Attila Művelődési házban. Lehet, hogy valakinek éppen arra a vérre van szüksége, amit ön tud adni! Ha most valami miatt ez nem megy, akkor a jövő kedden, 20-án délután 2-től 6-ig újra lesz lehetőség...
Jól járnak most azok, akiknél több generáció él egy házban. Mellettük a családi fogyasztói közösségek, azaz a jogilag egy ingatlanon élő, egy mérőórát használó, de több családból álló lakóközösségek is igénybe vehetik a rezsikedvezményt, legfeljebb négy lakás erejéig. Ehhez kérelmet...
Erről értesítette a városháza a gödieket. A DMRV Zrt. a vasút és Szent Imre herceg utca közötti szakaszon az elöregedett vízvezetékeket és a bekötések cseréli ki. A felújítás során a Duna utat nem zárják le, de az építési szakaszon...
Még március végén felhívtuk a figyelmüket mi is arra, hogy változik a haladási rend a Pesti út-Duna út kereszteződésében felújított forgalmi lámpánál. De változott ott más is, és ennek nem mindenki örül. Azt már korábban tudni lehetett, hogy a kereszteződésbe...
Már csak a záhonyi vonalról a Debrecen-Mátészalka vonalra való átszálláskor, továbbá a szobi vonalról a veresegyházi vonalra való átszálláskor állnak fenn jegyértékesítési problémák - közölte a Mávinform kedden délelőtt a vasúttársaság honlapján. Korábban azt írták, hogy a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalról a...
Amiről korábban írtunk, az most bekövetkezett. Kihelyezték a forgatható sebességmérő pontot Dunakeszin, a Fő út mentén - írja a Dunakeszi Post. A hír azért is izgalmas a gödi autósoknak és motorosoknak, mert a készülék Göd és Budapest irányába is...
A helyszín a Duna-part Nyaralóházak színházterme, Jósika utca 14. Az időpont délután 6 óra. Göd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mindenkit vár a közmeghallgatásra, melynek napirendjén a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselőinek a helyi közügyeket érintő kérdései és...
Erre a kivitelező Penta Kft. kéri a gödieket. Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy senki se nyúljon önkényesen a csatornaépítkezésnél használatos berendezésekhez, szivattyúkhoz, vagy például a Penta vákuum gépházához. Ha ugyanis valaki önkényesen kihúzza a vákuum gépházat, nem csak az építtetőnek,...

LEGFRISSEBB