2025. május 9. péntek

Közérdekű

Megszűnik a Volánbusz Göd-Újtelepet érintő járata. Az önkormányzat tájékoztatása alapján - a Duna út átépítésének idejére - a Vácra, illetve Budapest irányába busszal közlekedőket arra kérik, hogy a gödi helyi járatú busszal szíveskedjenek az átmeneti időben utazni, mivel megszűnik az...
Mint ahogy azt megírtuk korábban, a gödiek július 5-től ingyen szabadulhatnak meg zöldhulladékuktól. Néhány napja arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy hol és mikor adhatjuk le ingyen, most pedig annak részleteit osztjuk meg, hogyan és mikor viszik el tőlünk (a házunktól)...
Rákosrendező állomáson július 8-án, szombaton 7-től 15 óráig a Teleki Blanka utcai vasúti átjáró aszfaltozási munkáit végzik, melynek során egyes vágányokat lezárnak a forgalom elől, emiatt módosítják az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon a menetrendet. Ez érinti...
Mint azt korábban már megírtuk, 522 ingatlan szennyvízcsatornára való bekötése valósulhat meg Göd-Nevelek városrészen. Nos, további 104 ingatlan is bekötésre kerül a rendszerbe, emiatt csúszik a szennyvízcsatorna átadása. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. honlapján elérhető tájékoztató szerint folyamatban van...
A Penny-Market Kft. visszahívja a forgalomból a Dárdás főtt, füstölt, gyorspácolt, 300 gramm kiszerelésű császárszalonnát nem jelölt szójaallergén miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel. A hivatal kéri a szójára érzékeny vásárlókat, hogy a 111723 tételszámú,...
A Településellátó Szervezet arról adott tájékoztatást, hogy két napon keresztül karbantartási munkálatok folynak a Gödi Termálstrandon. A karbantartási munkálatok a nagymedencét érintik, ezért azt 2023. július 10-11-ig a vendégek nem használhatják.
Mint azt korábban már megírtuk, július 5-től ingyen adhatjuk le a zöldhulladékot Gödön. Átvételi pont A zöldhulladékot július 5-től új helyszínen adhatjuk le. Az átvételi pont a Zrínyi Miklós utca felől a földúton tovább haladva helyezkedik el, és a Nemeskéri út...
Nem csak a gyerekeknek van nyári szünet, a gödi könyvtárak is bezárnak pár hétre! Gödön a könyvtárak felváltva zárnak be az alábbiak szerint: Központi Könyvtár és Katica Gyermekkönyvtár:2023. július 1-től (szombat) -  július 31-ig (hétfő)  Ady Fiókkönyvtár:2023. augusztus 1-től (kedd) -  augusztus 31-ig (csütörtök)
Dr. Gál Péter háziorvos azt a tájékoztatást adta, hogy a rendelések pénteken elmaradnak. Közösségi oldalán a következőket írta: "Tisztel Érdeklődők! 2023. 06.30-án (pénteken) a rendelések elmaradnak, mert a Semmelweis-nap alkalmából ünneplésre vagyunk hivatalosak. Ügyeleti ellátás biztosított, a hétvégi gyakorlat szerint. Megértésüket köszönöm." Főkép: Facebook
Mint azt már megírtuk, új alpolgármestere van Gödnek. De mi van a korábbi alpolgármesterekkel? Az új szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) a korábbi kettő helyett egy főben határozza meg az alpolgármesterek számát, ezért az új alpolgármester megválasztása előtt tisztázni kellett...

LEGFRISSEBB