A Fejlesztők napja programsorozat keretében az iskolaérettségről tartott előadást Piros Tímea. A Gödön élő és a Zenitben is órát tartó gyógypedagógus kifejtette, hogy egy gyereknek hatéves korára általában el kell érnie azt a fizikai és szellemi szintet, mely szükséges...
A Zenit Általános Iskola, Göd első magániskolája most májusban is számos családi rendezvénynek, programnak ad otthont. Mindegyik esemény a Zenit épületében, a Madách utca 40. szám alatt lesz.
Még ezen a héten csütörtökön, május 12-én 17:30 és 19:00 között...
A magyar tűzoltók napja alkalmából délelőtt óvodás és iskolás csoportokat fogadtak, míg délután főleg egyéni látogatók csodálták meg az ország egyik legszebb tűzoltószertárát.
Körülbelül 120 gyermek jött el a nap első felében a nyílt napra - a kiállítás megtekintésén túl...
Több ütemű iskolabővítésnek köszönhetően 9 új tanteremmel gazdagodik a gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Az új iskolarészleg műszaki része már kifogástalan állapotban van, hétfőn át is adták.
Bajkó Ildikó, az iskola intézményvezetője portálunknak elmondta, hogy...
A Dunakeszi Tankerületi Központ a 2022/2023. tanévre az általános iskolai beiratkozás időpontját április 21. (csütörtök) és 2022. április 22. (péntek) napokban szabta meg. Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben...
Március második hétvégéjén Gödön tartották az V. Pest Megyei és Budapesti Dallam-Ütőhangszeres Szólóversenyt és Találkozót. A szervező a Gödi Művészetoktatásért Alapítvány volt, a rendezvénynek a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont.
A rendezvény kiemelt célja...
Vízcsepp - varázslat a mesedobozból a délelőtti előadás címe. "Egy kora tavaszi reggelen, nagyot nyújtózva felébredt egy vízcsepp a lassan hömpölygő folyó ölében."
Az eseményen a Japánból eredő és igen népszerű papírszínház, a Kamishibai a meséket színházzá alakítja, egy fakeret,...
Ma rendezték meg a XX. Sistrum Zenei Versenyek sorozatában az országos gitárversenyt Szombathelyen. Szép gödi siker született.
A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, Balázs Zselyke és Pók Domokos is arany minősítést kapott nagyszerű produkciója...
A gödi iskolákat fenntartó Dunakeszi Tankerületi Központ megváltoztatta a gödi általános iskolák beiskolázási körzethatárait, a változás az Oázis lakópark egy részét érinti.
Az utcaneveket, egyes esetekben házszámokat tartalmazó dokumentum Göd város hivatalos honlapján megtalálható, IDE kattintva is elérheti.
Az iskoláknak...
Iskolába hívogató - ez a péntek délutáni rendezvény címe.
A Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fél 6 és fél 7 között online várja ismerkedésre a szülőket február 4-én délután. Az iskola vezetői az iskolakezdésről és az...