2025. november 11. kedd

Gödi történetek

Nemcsak a Feneketlen-tónál gyűjtötték a szemetet a hétvégén önkéntesek, hanem a szigeten is, ahova most az alacsony vízállásnak köszönhetően át lehetett sétálni. Érték őket meglepetések bőven. A közösségi médiában egymás után sorolják a vasárnapi akció résztvevői, hogy milyen, többnyire picit...
A pandémia kitörése óta eltelt több mint egy év az emberek nagy részének elég volt arra, hogy amennyire lehet, hozzászokjanak a korlátozásokhoz. Mivel a nagyáruházak (és a kínai boltok) nyitva voltak, gyakorlatilag mindent meg tudtak venni, ami a mindennapokban...
A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. A József Attila Művelődési Ház (JAMH) a járványhelyzethez alkalmazkodva irodalmi barangolásra hívta ez alkalomból a város irodalomszerető lakóit. A játék három napig, vasárnap estig tart. A kiindulópont a...
Az alsógödi Duna-partra tartva színes, szél lengette lapokra figyelhetünk fel a templom kerítésén. A dunakeszi evangélikus gyülekezet és gödi leánygyülekezete már tavaly adventkor átvette a fóti evangélikus lelkész, dr. Cserhátiné Szabó Izabella gondolatát, hogy lelki üzenetekkel nyújtsanak támaszt a...
Ennek nézett utána kollégánk a városban. Elbeszélgetett a járókelőkkel. A megkérdezett gödiek elmondták, hogy a városban általában viselik a maszkot, de például a Duna-parton nagyon kevesen. Akik bejárnak Budapestre, mindig maszkban vannak a nagyobb fertőzésveszély és a gyakoribb ellenőrzés...
Négy éve nyitotta meg híres kisboltját az Alagút utcában Ujfalussy Péter. A Műegyetemet végzett fiatalember korábban minőségirányítási szakemberként dolgozott Magyarországon és Angliában. "A Mosoly ABC egy vidám gödi kisbolt, ahol hangsúlyt fektetünk a helyi termelők termékeinek forgalmazására, és az...
Tegnap számoltunk be arról, hogy megjavították a hidat az Arany László sétányon. De nem csak ezt: megrongálódott padokat is gondozásba vettek a Településellátó Szervezet munkatársai. Ugyancsak náluk kell keresni most a testvérvárosokat jelző táblát és a kopjafát is -...
A februári nyitáskor már bemutattuk a Bekát, Göd első csomagolásmentes boltját. Most visszatértünk, és a névadó tulajdonosok egyikével, Kádas Beával beszélgettünk az első hónap tapasztalatairól. Hogy mit is jelent a csomagolásmentesség? Amelyik árunál ez lehetséges, a vevők a magukkal hozott...
Tíz napja írtunk az Arany László sétány beszakadt hídjáról. A megrongálódott szerkezet azóta a múlté. A hidat időközben a Településellátó Szervezet dolgozói kicserélték, így újra akadálymentesen járható végig a sétaút, melyen mi is megint végigsétáltunk. Az úton gyalogolók és...
Tóth Béla szobrászművész Kincsemet ábrázoló szobrát a város néhány évvel ezelőtt a legméltóbb helyen, a verhetetlen csodakanca istállójának az udvarán állíttatta fel. Az alkotó most, március 15-én Munkácsy-díjat kapott. Tóth Béla - kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként - március 15-én Munkácsy...

LEGFRISSEBB