Egész évben népszerű program a szombati termelői piac, amit most megint egy koncerttel színesítettek.

A szombati fellépő a Göod Times Blues volt. A zenekar szócsöve, Gier Gabi elmondta, hogy nagy örömmel jöttek újra játszani a Kincsem Parkba.

“Amolyan hangulatkeltő koncertet tartunk, vidám, mindenki számára befogadható blueszenéből. A közönség nagyon szereti ezt a programot, két répa és egy hagyma közt eljátszunk egy bluesszámot, és aki éppen bevásárolt, leülhet hallgatni minket”.

A piacon összetalálkoztunk Szőke Krisztával, a Boldogságcseppek Alapítványtól, aki elmondta, hogy 10-én vasárnap a társszervezésükben és az önkormányzat támogatásával rendezik meg a Big Jump! rendezvényt az élővizek védelméért, melyre mindenkit szeretettel várnak.


Előző cikkGödi kajaksikerek: mutatjuk a részletes eredményeket
Következő cikkGödi indulónak is szurkolhatunk a 100. Magyar Derbyn