Egy különös jogesetről adott ki sajtóközleményt az ügyészség. Egy mentális problémákkal küzdő nő úgy adta el töredék áron a házát, hogy erre utólag egyáltalán nem emlékezett, de még arra sem, hogy az az ő tulajdona volt. A Pest Megyei Főügyészség pert indított az ingatlan visszaszerzése érdekében.

Jelen esetben az egyik szerződő fél – egy gyermektelen, özvegy idős asszony – közel ötven éve lakott abban a gödi házban, amely az adásvétel tárgya volt. Az asszony hosszabb ideje mentális problémákkal küzdött, emiatt kórházban kezelték. Nem volt tisztában férje korábbi halálával, és azzal sem, hogy az általa lakott ingatlan az ő tulajdona. 2020 júliusában az illetékes járási hivatal előtt ideiglenes gondnokság alá helyezése iránt eljárás indult, majd a későbbiekben a bíróság – mivel ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan teljes körűen hiányzott, állapotában legfeljebb romlás volt várható – gondnokság alá helyezte, és pszichiátriai betegek szociális otthonába került.

Ezt megelőzően, 2020 szeptemberében viszont az idős hölgy gödi házát egy férfi – akivel tisztázatlan körülmények között ismerkedett meg – megvásárolta, egyben a szerződésben holtig tartó haszonélvezeti jogot alapítottak a nő javára. A szerződésben 7.000. 000 forint szerepelt vételárként, azonban az igazságügyi szakértői vélemény szerint az ingatlan értéke haszonélvezeti joggal terhelten is ennek háromszorosa, 21.200.000 forint volt. Az idős asszony későbbi meghallgatásai során nem emlékezett arra, hogy eladta a házát, de arra sem, hogy az ő tulajdona volt.

Amit mindenkinek fontos tudni az ügy kapcsán: A szerződés jogi értelemben a szerződő felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezése. A szerződési nyilatkozat a felek szabad döntésén alapul, vagyonukról maguk érdekei szerint rendelkezhetnek. Ehhez természetesen szellemi épségre, megfontolási és döntési készségre is szükség van. Ha ez valamilyen okból nem áll fenn – és egyébként sem volt indokolt a szerződés -, a jog a szerződést érvénytelennek tekinti. Az ilyen érvénytelen szerződés, valamint erre tekintettel az utána kötött további szerződések miatt három éven belül akkor is per indítható, ha az új vevő, vagy későbbi vevők jóhiszeműek voltak, és mit sem tudtak a szerződés érvénytelenségéről.

A vevő bő egy hónappal később tovább is akart adni az ingatlanon 7.300.000 forintért, azonban az új vevő tulajdonjogát már nem jegyeztette be a földhivatalnál, hanem felbontották a szerződést. A vevő két év múlva újra értékesítette az ingatlant.

Az ügyben nyomozás is indult. Az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy az asszonynál kifejezett szellemi hanyatlás, szigetszerű emlékezet és organikus paranoid zavar tünetei jellemzőek. A szakértők szerint, amikor eladta az ingatlanát – igen nagy valószínűséggel – mentális zavara következtében ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljes mértékben hiányzott.

A fentiek miatt a Pest Megyei Főügyészség közérdekvédelmi jogkörében pert indított a Budapest Környéki Törvényszéken az asszony tulajdonjogának visszajegyzése iránt az ingatlan-nyilvántartásba.

Főkép: https://pixabay.com/hu/photos/hagy-mozg%c3%a1ss%c3%a9r%c3%bclt-id%c5%91s-ember-1913643/

Előző cikkFennakadás lesz a csütörtöki buszközlekedésben Gödön
Következő cikkA hulladék felelős kezelése – műhelymunka a városháza dísztermében