A koronavírus-járvány a húsvétot is megváltoztatta, hiszen már második éve csak visszafogottan tudunk ünnepelni, a járvány harmadik hullámában pedig ez talán még nehezebb, mint tavaly. Már mindenki nagyon el van fáradva az elmúlt egy év bezártságától, de a legtöbben Gödön is belátják, hogy még ki kell tartanunk egy kicsit, s akkor előbb vagy utóbb visszakapjuk a korábbi életünket. Ebben a nehéz helyzetben kérdeztük városunk lakóit mit terveznek idén húsvétkor.

Akikkel beszélgettem, legtöbben szűk családi körben terveznek megünnepelni.

“Szűk családi körön belül, nem lesz rokonlátogatás”.

“Nem fogunk elmenni locsolkodni, hozzánk se jönnek, videóhívással tartjuk a kapcsolatot, igyekszünk betartani a szabályokat”.

“Családon belül, szokásos kirándulással”.

“Húsvét otthon, már ez is sok, hogy itt vagyok, megyek haza és ki sem lépek. A család sem jön sajnos”.

“Húsvétkor otthon lesznek, talán unoka jön”.

“Mi nem megyünk el sehova, de azt hallottam, hogy sokan elmennek Balatonra és több helyre – nem is értem ezt a dolgot”.

“Csendesen családiasan , sonkás bablevessel és tejpitével”.

“Szívem szerint elmennénk valahova kirándulni, de a helyzet miatt otthon leszünk” – mondták a megkérdezettek.

Két kamasz fiú a szokatlanul hideg időben picit dideregve, kapucnijukat felhúzva egy vicces locsolóverset is megosztottak velünk:

“Karanténban jártam, Győrfi Palit láttam, otthon kell maradni, nem szabad locsolni. Én mégis itt vagyok, köhögni nem fogok, maszkot is felveszek, csak öntök és elmegyek”.

Előző cikkEgyszerűbb lesz az ingázás Gödről is: elkezdik a P+R parkolók és B+R kerékpártárolók tervezését
Következő cikkTavaszodik Gödön, minden kizöldül