Szombat délelőtt remek nyári időben egy rendhagyó eseménynek lehettek részesei a szakosztálynál sportoló gyerekek családtagjai és a vízisportok után érdeklődők.

A résztvevők tapasztalt edzőink irányitásásával, biztonságos körülmények között ismerkedhettek meg a vízi közlekedés elméleti alapjaival, élesben pedig a kajakozás és kenuzás vagyis a „vízen járás” alapvető technikai fortélyaival. A leglelkesebbek még a kézzel hajtott vízi eszközök egyik legfiatalabb és napjainkban nagyon népszerű változatával a supozással is.

“Programunkkal szerettük volna megmutatni sportágunk szépségeit. Segíteni sportszüleinket milyen kihívásokkal is néznek szembe sportolóink. Továbbá azt, hogy szakosztályunknál az utánpótlás nevelésen kívül, milyen sportolási lehetőségek vannak.Nagyon jó volt látni, átélni veletek ezeket az örömteli pillanatokat.Hajrá Gödi Se!” – írta az egyesület a Facebook-oldalán.

Előző cikkA gödi könyvrajongók is ott voltak az ELTE Legendáinak bemutatóján
Következő cikkNemzetközi versenyen szerepeltek a gödi kajakosok