Budapest, 2023. augusztus 19. A magyar csapat, Molnár Attila (hátul), Wahl Zoltán, Molnár Janka és Kéri Bianka (b-j) a 4x400 méteres vegyes váltófutás elõfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Molnár Attila az elődöntőben búcsúzott 400 méteren kedden a budapesti atlétikai világbajnokságon.

Az FTC versenyzője keddig már két futáson volt túl a Nemzeti Atlétikai Központban, és mindkétszer országos csúcsot ünnepelhetett. A nyitó napon a 4×400-as vegyes váltó tagjaként volt tevékeny részese a magyar rekordnak, mivel első emberként elsőnek adta át a váltóbotot. A 400 méter előfutamában pedig saját országos csúcsát döntötte meg 44.84 mp-cel.

Az elődöntőben Molnár a kilences pályán futott az olimpiai és kétszeres világbajnok dél-afrikai Wayde Van Niekerk mellett. A fináléba az első két helyezett mellett a további két legjobb időt elérő atléta került. A 21 éves magyar versenyző szokásához híven bátran bekezdett, Van Niekerk a második kanyarban érte utol. A célegyenesre fordulva is maradt Molnárnak ereje, de az utolsó méterekre elfáradt, és 45.02 mp-es idővel hatodikként ért célba.

“Nagyon elfáradtam, szívem-lelkem benne volt, sajnos ez most ennyire volt elég, de kiadtam magamból mindent” – mondta az MTI-nek Molnár Attila, majd hozzátette: “szerettem volna megajándékozni a közönséget egy döntővel, ezért van bennem hiányosság, de örülök annak, amit elértem”.

“Ha távra lebontanánk ezt a futást, akkor körülbelül egy méterrel később értem be, mint az előfutamban, ami, ha kifeszítünk egy 400 méter hosszú egyenest, akkor nem olyan sok, de most mégis óriási” – hangsúlyozta az országos csúcstartó.

-MTI-

Előző cikkÉletbe lépett a másodfokú hőségriasztás
Következő cikkElstartolt a III. Honfoglaló tábor!