Túrázót mentettek ki a bajból a tűzoltók a Börzsönyben – írja a Dunakeszi Post. A gödiek által is kedvelt kirándulóhelyen a fiatal hölgy annyira átfázott, hogy nem tudott továbbmenni. Az illető városi cipőben és szövetnadrágban vágott neki a túrának.

A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálatot vasárnap délután értesítette az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület ügyelete, hogy a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi ügyelete segítséget kér egy kihűlt túrázó megkeresésében és mentésében.

Az esetről a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat a következőképpen számol be:

“A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat felvette a kapcsolatot a segélykérővel, és megtudtuk, hogy egy fiatal párról van szó, akik Csóványosról Nagy-Hideg-hegy felé tartottak késő délután. A Szabó-kövek környékén azonban megálltak, a fiatal hölgy nem tudott továbbmenni.

A városi cipője és a könnyű szövetnadrágja addigra teljesen átázott, fájdalmai voltak és nagyon fázott.

A Nagy-Hideg-hegyen ügyeletben lévő hegyimentőnk egy önkéntes segítségével – akinek ezúttal is köszönjük a profi hozzáállását és lelkesedését – azonnal elindultak a Szabó-kövek felé, míg egy másik hegyimentő egységünk pedig Szokolyáról indult el.

A hegyimentőink gyorsan megtalálták a segítségkérőket a Szabó-köveknél.

A huszonhárom éves nő addigra már nem érezte a lábait, a nadrágja egyes részei már keményre fagytak és alig bírt lábra állni.

Helyszíni ellátást követően a hegyimentőink gyalog próbálták támogatni a hölgyet a terepjáróig. Égés-tetőig ez sikerült is, onnan pedig kötélbiztosítással és hordággyal vitték le a közelben várakozó terepjáróig, majd a Cseresznyefa parkolónál várakozó mentőautóhoz. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai a váci kórházba szállították további ellátásra.”

Főkép: borzsonymentok.hu

Előző cikkZárva lesz kedden a Gödi Termálfürdő
Következő cikkHalálos földrengés Törökországban -Magyarország felajánlotta segítségét