Az orgona több, mint kétszáz éves, 1943-ban került a templomba, és a közelmúltban közösségi összefogással újították fel. 

A Köszönjük Magyarország rendezvénysorozat részeként a Belépés Családostul Mozgalom (BeCsal) szervezte a nagy sikerű koncertet, melyen Lengyel Zoltán Bach műveket játszott. A koncert után beszélgettünk a művésszel.

Kreatív zenészként jellemzi magát a Facebook-oldalán. Ez mit jelent pontosan?

  • Igen, ezzel azt akartam kifejezni, hogy nem vagyok a főleg Chopint vagy Lisztet játszó zongorista. Repertoárom nagyon sokszínű, amibe akár a jazz is belefér. Emellett játszom orgonán, néha zenét is szerzek, sőt, kisrepülőgépek vezetésére is van jogosítványom, és oktató is vagyok. A világ színes, és én ezt a színességet szeretem megélni. 

Van egy régi kezdeményezése, a templomok.hu oldal.

  • Ez nem egy vallási oldal, inkább kulturális helyszíneket szeretnék ajánlani, hogy kicsit kevésbé legyen vízfejű az országunk. Rengeteg gyönyörű templom van, ahol lehetne koncerteket és más kulturális eseményeket tartani. Sajnos az oldal jelenleg nem működik, pedig a munka elején tartok még. Nagyon nagy feladatra vállalkoztam, amihez, akinek van kedve, csatlakozhat.

Van valamilyen gödi kötődése?

  • Abszolút. Itt töltöttem a gyerekkoromat, most is van egy telkünk Alsógödön, járok is ide, ahogy az időm engedi. Imádom a Duna-partot, még mikor Brazíliában jártam egy munkám miatt, ott is arra gondoltam: Hmm, nem rossz, de azért a gödi Duna-part az igazi. Ez a világ legjobb helye.

A koncert végén, mikor lejött a közönség elé, a háborúról beszélt.

  • Borzasztónak tartom, hogy gyerekek felnőnek, tanulnak, aztán mikor elkezdenének élni, akkor elviszik őket katonának, és rossz esetben egy néhány grammos lövedék egészen fiatalon és nagyon feleslegesen véget vet az életüknek. Egyetlen ember pusztulása is borzasztó, és most százával, ezrével halnak meg a háborúban – és akkor azt mondják a hírekben, hogy ennyi meg ennyi a veszteség. Ezt nem lehet feldolgozni, ezt nem lehet tolerálni. Ilyenkor feljön az emberben egy még jobban élni akarás, és nagyon fontos, hogy még jobban figyeljünk oda egymásra. Ezt nehezen lehet szavakkal kifejezni, de a zenével talán lehetséges.

Az interjú után Wagner Lászlót, a BeCsal vezetőjét az októberi programjaikról kérdeztük. A szervező elmondta, hogy október 8-án, a szüreti fesztiválon a Feneketlen-tónál sportversenyeket szerveznek, 14-én a Gödi Jazz Napon a Trio Squelini lép fel a JAMH-ban, míg 28-án itt a Jézus Szíve templomban Lachegyi Imre és a Sebastian Consort ad koncertet.

Előző cikkSzurkoljunk szombaton együtt Vozár Vilmának és Pusztának!
Következő cikkVisszalépett egy gödi versenyző a ​15. Nemzeti Vágtán