Megszólalt Suhajda Szilárd felesége: vélhetően a magyar hegymászót látták a Mount Everest tetején.

“Vélhetően láttak egy emberi alakot, arra várunk, hogy kiderüljön, Suhajda Szilárd-e az” – mondta az M1-nek Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea. Suhajda Szilárd oxigénpalack és külső segítség nélkül vágott neki a Mount Everest megmászásának, és a közösségi oldalán szerdán délelőtt megjelent bejegyzés szerint azt üzente, hogy jól érzi magát és képes felérni a csúcsra, onnan pedig biztonságosan leereszkedni a legmagasabban fekvő, négyes táborba.

„Láttak a négyes tábor fölött vélhetően egy emberi alakot. Nem biztos ez a hír, most a megerősítését várjuk. Ennek kapcsán a mi ügynökségünktől mozgósítottak további serpákat, akik felmennek a négyes táborba, illetve azt gondolom, hogy el fognak indulni az alak irányába, hogy megbizonyosodjanak róla, ott tényleg egy ember van. Ha valóban egy emberi alakot látnak, akkor az Suhajda Szilárd lesz, mert rajta kívül nem sokan mozognak a hegyen” – fejtette ki Legindi Tímea.

GPS-nyomkövetőjéről azonban magyar idő szerint szerda délután háromnegyed négy óta nem érkezett jel, akkor 50 méterre volt a csúcstól. Suhajda Szilárd nepáli idő szerint viszonylag későn lehetett nagyon magasan.

Suhajda Szilárd szombat este indult el alaptáborából, hogy elérje a Mount Everest 8848 méter magas csúcsát. A 40 éves békéscsabai születésű hegymászó oxigénpalack és serpák (teherhordók) nélkül, a legtermészetesebb és egyben legnehezebb módon vágott neki a világ legmagasabb pontjaként ismert csúcs meghódításának.

Előző cikkGőzerővel zajlik a munka a Duna út felújításán
Következő cikkMegtelnek a hazai szálláshelyek az ünnepi hosszú hétvégére