2025-ben Pitestiben rendezték az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot, ahol a magyar csapat összesen 18 aranyérmet, 9 ezüstöt és 7 bronzot szerzett, amivel a valaha volt legsikeresebb EB-t zárták vasárnap. A Gödi SE Kajak-Kenu Szakosztályban nevelkedő kajakosok is kivették a részüket a sikerekből.
Szabó Vilmos (KSI) a tavalyi két aranyérme után idén is nyert az EB-n, az U17-U18-as mezőny K2 500 m-es távján Mircse Ivánnal végeztek az élen. Vilmos neve 2024-ben került fel a Gödi Sportháznál lévő márványtáblára, ahová a nemzetközi versenyeken aranyérmet szerzett gödi, vagy innen eligazoló versenyzők kerülnek. Szabó Vilmos nevelőedzője Schulcz-Mizser Diána volt.
Szintén felkerült már a Göd Nemzetközi Bajnokai márványtáblára Debreczeni Lora (KSI), aki Pitestiben tovább növelte nemzetközi sikereinek a számát, mos az U17-U18-as korosztály K4 500 m-es versenyén szerzett aranyérmet úgy, hogy csapattársa volt a hajóban egy másik Gödről eligazolt versenyző, Varró Csenge (Honvéd) is.Gazdag Lili és Petrik Abigél voltak még a négyes tagjai. Lora első lépéseit Schulcz-Mizser Diánál tette meg Gödön, onnan került át Németh Istvánhoz (Putyu), Csenge nevelőedzője a kezdetektől fogva Putyu volt.
Az tehát már biztossá vált, hogy idén Varró Csenge neve kerül fel a Sportháznál lévő márványtáblára.
Bársony Ottilia (Lágymányosi Spari) az U23-as mezőnyben K4 500 m-en 4. helyet szerzett. Ottilia nevelőedzője Schulcz-Mizser Diána volt.
A Gödi SE kajakszakosztályánál fontos szempont, hogy nagy létszámú kajakos csoportokkal dolgoznak, hiszen elsősorban utánpótlás-nevelő munkát folytatnak. Nagyon sok áldozatot hoznak ezért az edzők és a szakosztály vezetői is. Az utánpótlás-nevelő munkába beletartozik, hogy megszerettetik a gyerekekkel a kajak sportágat és jó alapokat raknak le, illetve a versenyrendszerben való részvételen keresztül sikereket is elérhetnek az ifjú kajakosok, ami megerősíti a motivációjukat és az alázatukat, amiből később tovább lehet építkezni. Az innen eligazolt versenyzők eredményei mindezt kiválóan alátámasztják.