Sikeres a MÁV-Volán-csoport kezdeményezése, az országos és a vármegyebérlet forgalmazása – közölte a MÁV Zrt.

A megvásárolt – május elseje óta forgalomban lévő és szinte minden helyközi vonat- és buszjáraton használható – bérletek negyede országbérlet volt. A többi pedig a vármegyék között oszlott meg: a legtöbb Pest, a legkevesebb Komárom-Esztergom vármegyében fogyott.

A legtöbb bérlet Pest vármegye mellett Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar vármegyében kelt el.

A vármegyebérletek kétharmada teljes árú, de az országbérleteknél fordított az arány, mivel ezekből a 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható bérletekből fogyott több, majdnem négyszer annyi, mint a teljes árúakból.

A vármegye- és országbérletek egységesen 30-30 napra érvényesek, így a szakemberek várakozása szerint az élénk érdeklődés a jövő héten is folytatódik – olvasható a közleményben.

A Jövő Mobilitása Szövetség szerint a vármegyebérlet is elősegíti a fenntartható közlekedési módok térhódítását. Az új bérletek nemcsak az ingázóknak jelenthetnek nagy segítséget, hanem a hétvégente kirándulni induló családoknak is. Segítségükkel ugyanis a háztartások több tízezer forintot megspórolhatnak havonta.

Pukler Gábor, a szövetség elnöke hangsúlyozta: a Jövő Mobilitása Szövetség minden olyan támogatást, innovatív megoldást üdvözöl, ami a fenntartható közlekedést helyezi előtérbe, a vármegyebérlet is ilyen. Ajánlásuk szerint minden élethelyzetben meg kell találni a megfelelő közlekedési eszközt. Támogatják például a kötöttpályás közlekedést, ami jól kombinálható a P+R parkolókban elhelyezett megosztott vagy saját autókkal. A rollerek, kerékpárok már több járatra is felvihetők, így az állomásokról, megállóktól saját eszközön folytathatják útjukat az emberek – tette hozzá.

Forrás: MTI, Facebook – MáV-Volán-csoport

Előző cikkÉrettségi 2023: jól jöhet néhány rövid videó a felkészüléshez!
Következő cikkA magyar sport napja