Februárban egy kamarakoncerten találkoztunk először Piukovics Gáborral – akkor derült ki, hogy nemrég költöztek a városba. Az egyik legszínvonalasabb zenekar szólamvezető helyettesét a MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében látogattuk meg Budapesten a Stefánia út egyik palotájában, ahol a zenekar rendszeresen próbál.

A solymári származású művész 12 éves korában megnyerte egy országos gordonkaverseny Pest megyei döntőjét. Sikeres felvételije után a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte meg nagybőgős pályafutását. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében folytatta tanulmányait, ahol 2002-ben diplomázott Szentirmai Antal növendékeként. Debrecenben szerzett mesteri fokozatot 2004-ben.

Az egyetemi évek alatt számos mesterkurzuson vett részt. 2001-ben sikeres próbajátékot tett a Duna Szimfonikus Zenekarba, ahol később szólamvezetővé választották. 2006 óta tagja a MÁV szimfonikusoknak, ahol tavaly óta szólamvezető-helyettes is. 2017-től másfél évig az Operaház zenekarában is játszott.

Hogyan szerette meg a nagybőgőt?

– Igazából csellistaként szerettem volna a zenei tanulmányaimat folytatni, de nagybőgőre vettek fel a konzervatóriumba. Kaptam fél év próbaidőt. Amikor megnézte a tanárom, hogy mennyire fejlődök, hogy haladok az anyaggal, úgy ítélték meg, hogy maradhatok a nagybőgőnél.

A nagybőgősök között vannak női előadók is?

– Mivel ide kell a fizikai erőnlét, inkább a férfiak tudják nagyobb hangon megszólaltatni a hangszert. Azonban ez nem törvényszerű, vannak női nagybőgősök is.


Milyen más hangszeren játszik?

– Basszusgitároztam egy darabig, de csak hobbiból, amikor még volt több időm a főiskola mellett. Nagyon érdekelt a jazz is, de az is csak kikapcsolódásként. Ahogy felvettek a zenekarokba, az időm is kevesebb lett, ezért ezt fel kellett függesztenem.

Milyen zenét hallgat szívesen?

– Most már inkább csak klasszikus zenét, de egyébként gyakran jazzt is, a dallamosabb fajtát. Az acid jazzt például nem szeretem. Korábban játszottam egy jazztrióban még a főiskola alatt, és egy évig tanítottam is a jazz konzervatóriumban mellékszakon klasszikus képzésre a hallgatókat.

Olvastam, hogy zeneszerető családba született.

– Igen, bár a családunk főleg pedagógusokból áll, a felmenőim közt volt zenész is. Anyukám fiatalon már énekelt és zongorázott, nagypapám pedig orgonált amellett, hogy iskolaigazgató volt. 

Sokat járnak koncertezni?

– Igen, heti öt nap van 5 órás próbánk, és minden héten vannak koncertjeink. A járvány előtt jártunk a tengeren túlra is hangversenyeket adni a MÁV Szimfonikusokkal. Jelenleg a hazai koncerteken kívül inkább csak Európán belül vannak külföldi koncertjeink.

A nagybőgő nagyméretű hangszer. Hogyan szállítják?

– A zenekarban a nagybőgők a MÁV tulajdonában vannak, de minden nagybőgősnek van a saját nevén is hangszer, amit általában csak ő használ. A koncertekre egy szállítócsapat viszi őket. Természetesen van otthon saját szólóhangszerem, például a gödi koncertre, amire Bartos Csaba kért fel, a saját autómmal vittem a nagybőgőmet. Ilyenkor puha tok védi, de itt a MÁV-ban vannak nagy, bélelt kemény tokjaink, melyekben repülőn is tudják szállítani a hangszereket anélkül, hogy összetörnének.


Melyek a kedvenc darabjai?

– Nagyon szeretem Giovanni Bottesini szólódarabjait hallgatni, ezeket főleg a zeneakadémiai időszakban játszottam. Szívesen játszom Koussevitzky nagybőgőkoncertjét, a diplomadarabom is ez volt, sőt, a MÁV Szimfonikusokhoz is ezt játszottam a próbajátékon.


Solymáron nőtt fel, két éve költöztek át Gödre. Sikerült már megszeretnie a várost?

– Mi Göd Dunakeszihez közeli részén lakunk, ami egy nyugodtabb negyed, és közel van a Duna-part, ahová gyakran elsétálunk. Ebben a rohanó világban sokat számít, hogy nyugodt környezetbe megy haza az ember. Szép a város, és úgy látom, az emberek is nagyon barátságosak. 


Nagyon sok zenész él Gödön és élénk a zenei élet. Ebbe mennyire kapcsolódik bele?

– Többüket is ismerem, nekem Bartos Csaba segített bekerülni a helyi körforgásba. Ő nagyon aktív és jó szervező is. Egyszer játszottam az alsógödi templomban, Csabával az volt az első közös koncertünk itt Gödön. Mivel kicsi a fiam és sok a munkám is, főleg csak sétálgattunk eddig a városban. A feleségem gyógyszerész, ő is tanult zongorázni, nagyon szereti a klasszikus zenét, ebben kapcsolódik ki.

A MÁV Szimfonikus Zenekarban játszani nagy presztízs.

– Nagy múltú zenekar, nagy dolog volt bekerülni, főleg fiatalon. Még 1945-ben alakult, és abban az időben nagyon fontos szerepe volt: lelkileg segítette az embereket, hogy “kapaszkodhassanak valamibe” a háború után, és lelki támaszhoz jussanak a zene által. Gördülő zenekar néven járta évtizedeken át a vidéki nagyvárosokat a MÁV Szimfonikusok, és a kultúra meghatározó eleme volt régen is.

Előző cikkA Vénusz és a Jupiter együttállása
Következő cikkTovább erősödik-e Göd vezető pozíciója?