Az egyiket a József Attila Művelődési Ház közelében állították fel, a másikat a Kisfaludy utcában.

A Kossuth téren egy nagyon szép életnagyságú betlehem látható, melyet a JAMH vett és mely köré karácsonyig hétvégenként műsorokat szervez. Szabó Imréné, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy hasonló betlehem még kettő látható az országban: az egyik Székesfehérváron. Két teherautóval hozták el és a TESZ segített a felépítésben. Az igazgatónő célja az volt, “hogy egy kis áhítatot vigyenek a gödieknek”.

A másik betlehemet a Kisfaludy utcában, a Németh László Általános Iskola művészeti tanárai, Szottfried Zsófia, Báron Laura és Tóth Tamás készítették. Az épület felállítását és annak berendezését itt is a Településellátó Szervezet (TESZ) dolgozói végezték. Mindkét helyszínen szépen feldíszített karácsonyfa járul hozzá az ünnepi hangulathoz.

Előző cikkÁtadtuk gödi fotópályázatunk díjait!
Következő cikkÚjra közlekedik a Gödi RÉV kishajója