A Gödi Hírnök kollégája néhány kérdést intézett a gödiek felé, hogy megismerhessük az ünnepi szokásaikat.

A hidegre való tekintettel elég szellős volt a létszám az utcákon, így azért reprezentatív kutatásnak nem tudnám őszinte szívvel nevezni a felmérést, mindenesetre egy kicsit bepillantást nyerhettünk majdnem fél tucat gödi karácsonyi ízlésébe.

Az igazi fenyő vagy műfenyő vitát már sok Facebook-kommentszekcióban láttam felperzselődni, mégis a megkérdezett gödiek nagy része egyetértésben van. Legyen akármilyen drága, kicsi vagy csúnya, az igazi fenyő, az igazi fenyő. Hamisíthatatlan illatával megadja a karácsonyi alaphangulatot, amit még a sűrűn porszívózandó tűlevelek sem csorbítanak. Csupán ketten voksoltak a műfenyő mellett, ám ők már évek óta hűségesek a polivinil-klorid csemetéikhez. 

„ Azt hiszem, 6 éve vettük meg a párommal a mi kis műfenyőnket. Először ódzkodott tőle (a párom), de ő is hamar rájött, hogy annyival nem rosszabb, mint az igazi fa, sőt, igazán kényelmes, és a fára fordított brutális összegeket így tudjuk inkább egymásra költeni.”

A karácsonyi menü tekintetében már kevésbé volt nagy az egyetértés. Itt elmondható, hogy a tradicionalitás inkább az idősebb korosztályra jellemző, náluk szinte mindenhol megjelenik a szokásos halászlé, töltött káposzta párosítás. A fiatalabbak azonban nem kötik a gasztronómiai ebet a karóhoz, a Wellington-bélszíntől a lazacon át a krémleveseken keresztül bármi felkerülhet az ünnepi étlapra.

„Mi nem tartjuk ezeket a tipikus karácsonyi ételeket. Én gyerekkoromban nem szerettem sem a halászlevelet, sem a töltött káposztát, a nagymamám nekem karácsonykor is mindig húslevest főzött. Mióta felnőtt vagyok, azóta nyilván csak olyan ételek kerülnek az asztalra, amit szeretek, így karácsonykor is. A férjem nem bánja, 26-án a szüleinél megeheti a kis töltött káposztáját, én pedig 24-ére indiai vöröslencse-krémlevest és sütőtökös rizottót fogok készíteni sült lazaccal.”

„Természetes, hogy ilyenkor halászlé és töltött káposzta is készül, az elmaradhatatlan. Ezen kívül idén kacsacombot fogok készíteni és rengeteg süteményt.”

Az ajándékozás persze minden karácsonyi háztartásban megtörténik, ebben nagy volt a konszenzus, abban a kérdésben is, hogy tárgyi ajándékot vagy esetleg pénzt ajándékoznak.

„Pénzt ajándékozni szerintem nagyon ciki. Amikor tinédzser voltam, anyukámék sokszor úszták meg így a karácsonyt, amit akkor kifejezetten élveztem, hiszen én döntöttem el, hogy mire költöm, de utólag visszanézve, ez egy nagyon megúszós, lusta megoldás. Ennél még a béna bögrék is jobbak.”

„Mi kézzel készített ajándékokat adunk egymásnak. Sok éve ez a hagyomány, és el sem tudnánk képzelni másképp a karácsonyt.”

Az utolsó kérdés így szólt: a tárgyi ajándékot megvette már jóval korábban, vagy az utolsó pillanatra marad? 

„Én imádom a karácsonyt, nagyon szeretek ajándékozni, úgyhogy általában már évközben beszerzek mindenkinek mindent. Augusztusban már a 95%-a megvan, az utolsó hónapokban pedig csak kiegészítem őket, ha látok valami odaillőt.”

„Mivel mi kézzel készítjük az ajándékokat, ezért időben el kell kezdeni készülődni. Attól függ, mi is lesz az ajándék, volt olyan, hogy már szeptembertől kezdve készítettem Édesanyámnak egy horgolt pulóvert, de volt olyan is, hogy december elején kezdtem el kidolgozni az ötletet. Idén már csak egy ajándékot kell befejeznem, de az jóval bonyolultabb volt most, amúgy 10-ére kész voltam szinte mindennel.”

Előző cikkÁtadták az idei Magyar Nyelvőr Díjakat: a Bogyó és Babóca szerzőjét is díjazták
Következő cikkEkkor érdemes ellátogatni a gödi jégpályához