Ezt maga a miniszterelnök jelentette be péntek reggel: “A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től, ehhez bőséges mennyiségű vakcina áll rendelkezésre” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek. Azt is az orvosok döntik el, hogy melyik oltóanyagot adják be – tette hozzá. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország még mindig az egyik vagy talán a legbiztonságosabb ország átoltottság tekintetében Európában, magasabb azok aránya, akik a teljes védettséget adó második oltást is megkapták, mint Németországban vagy Nagy-Britanniában. Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás – közölte.

Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt az, aki nem vette föl az oltást, nagyobb veszélyben van, mint a járvány idején eddig bármikor. Ezért azokat a 65 évesnél idősebbeket, akik nem kaptak eddig oltást, személyesen meg fogják keresni – hangsúlyozta. Orbán Viktor azt is bejelentette: az iskolakezdés első két napján minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, ha a szüleik ezt megengedik.

A kormányfő azt mondta, a 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást. A 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van – közölte. Orbán Viktor azt javasolta, hogy csak azok utazzanak külföldre nyaralni, akik mindkét oltást megkapták. Kifejtette: minden olyan vélemény, amely bizonytalanságot kelt egy válságban, baj; minden, ami a közös, egymást támogató cselekvést gyengíti, ártalmas. Ez különösen így van járvány idején, mert emberéletekről van szó – tette hozzá.

-MTI-

Fotó: Facebook – Orbán Viktor

Előző cikkIdőutazás Gödön!
Következő cikkTarol az OTP: a legjobb banknak választották a régióban