Dámalovasok, díszhuszárok, gőzös, mit még Sissi is jó szívvel néz az égből. Emléktábla avatás, vasparipák és Göd helytörténeti értékmentés, melyek szerint a vasútnak köszönheti a mai Göd létét. Így emlékeztek a Vasúttörténet 175. évfordulója alkalmából.
Mint azt sokan megírták előttünk, az első vasútvonal Pest-Vác vonalon indult, melynek tragikus kimenetele volt, ám Göd már akkor is itt állt, mesélte olvasóinknak Dr. Fenyvesi Mária. Az állomás még nem a jelenlegi épülettel bírt, de már óriási jelentősége volt a megállónak, hiszen az ország és a környék vérkeringésének fontos eleme a gödi pályaudvar. A helyi pihenőhelyben kialakított kiállítás decemberig kapott teret.
A mai kiállítóhely a kiegyezést követően királyi váróként szolgált, ahol a királyi pár és a magyar arisztokrácia színe – java, Andrássy Gyula miniszterelnök. Erzsébet királyné magánlátogatásai alkalmával Bécs – Pozsony – Vác különvonatával érkezett, és Gödön szállt át hintójába, hogy gödöllői uradalmába hajtasson Pest és az ezzel járó protokolláris kötelezettségek kikerülésével.
1871- ben 70 ezer fős hadgyakorlatot tartott a gödi mezőkön a Monarchia közösen a honvédségi erőkkel először a kiegyezést követően. A katonákon kívül vonattal érkezett Ferenc József, Andrássy Gyula, és számos katonai megfigyelő és diplomata a frissen egyesített német császárságból, Angliából, Svájcból, Olaszországból, és Belgiumból. Itt kapott a város először tekintélyes média felületet először.
Nem maradhatott ki a vasút a királyi falkavadászatok alkalmával sem. A Monarchia politikai és gazdasági vezetői rendkívül drága telivéreiket külön, párnázott kocsijaikban Gödig vonatozták, s itt ültek át nyeregbe, hogy a tágas gödi sporteseményeken részt vegyenek. Az erős lovak jöttek, a híres pedig ment. Ki ne hallott volna Göd leghíresebb, ha csak nem az ország leghíresebb lováról, Kincsemről? Kincsem, a csodakanca története, ragyogása szintén a vasúthoz kapcsolódik, hiszen Kincsem, a verhetetlen versenyló, 54 alkalommal indult a gödi vasútállomásról európai diadalmeneteire.
Az ünnepségen a vasút történetének 175. évfordulója alkalmából márványtáblát is avattak, és egy helytörténeti kiállítás is helyet kapott. A kiállítás maga, egy öregláda felnyitásával kezdődött, amikor Bátorfi József helytörténész lánya a padláson kutatva egy szószerinti Kincses ládára lelt. Ekkor még nem sejtette, mekkora örökséget lel a régi bútorban. A láda ugyanis atyja egykori munkáját rejtette, melyet már a hatvanas években kezdett gyűjtögetni. Szomszédoktól, helyi lakosoktól, csupa kacatot a padlásokról. S itt lel gazdára a mondás: „Ami másnak szemét, az nekem Kincs!”
De hát mit is várhat az ember lánya Kincsem szülővárosában?! Visszatérve a helytörténeti kiállításhoz, Bátorfi Ildikó az értékes iratok, és a gyűjtemény láttán engedélyt kért édesapjától, hogy a titkos kincset nyilvánosságra hozhassa, továbbgyűjthesse, és az értéket közkinccsé tehesse. Édesapja pedig ma mosolygott az égből, bizonyára, amikor a felhőkön ülve vállát kihúzva, súgta: Köszönöm!
A gondosan hajtogatott állomásrajzok többsége, a vasút kezdeteihez vitt vissza. A 130 – 150 évvel ezelőtti kézzel rajzolt ábrák megjelenítették azoknak az évtizedeknek egy szeletét, amelyeknek a 3 évszázadon át lakatlan Gödpuszta elindult az újjászületés útján. Ez a tervezés sokak szívét megnyitotta az előkészülés és a tervezés során, és az ajtók, amelyeken kopogtattak, nemcsak megnyíltak, de szélesre is tárultak.
A tárlat és az összefogás sikerét mi sem tükrözi jobban, minthogy az évforduló és a megnyitó alkalmával a város apraja – nagyja összegyűlt, hogy együtt emlékezhessenek a történelmi vasútállomásra, melyet hónapokkal ezelőtt igyekeztek megfiatalítani, szebbé varázsolni a jeles ünnepre.
Bátorfi Ildikó így emlékezett édesapjáról: „Ahogyan lapoztam az iratok közt, nem tudtam úgy semmit a kezembe venni, hogy ne lett volna rendszerben, ne lett volna félig kész. Szinte mindent készen kaptam a kezembe. A feladatom annyi volt csupán, hogy jó ízléssel válogassam úgy össze, hogy elférjen a 30m2-es térbe. Édesanyám, aki Édesapámnak nemcsak életében, de munkájában is hű társa volt, ezért nagyon jól belelátott és rengeteget hozzátett ahhoz, hogy ez a kiállítás ma ilyen lehessen. Például az a párna a fotelen, az egyik barátnőjétől hozta, mert ide illik”.
A kiállítás nem csupán Gödnek állít emléket, de tökéletes tükröt állít a Bátorfi család szellemiségének. Az elmúlt félév során, mikor a város legszélesebb köreiből érkeztek segítők, az a fajta összefogás jellemezte a lakókat, és jelzi a gödi pályaudvar fontosságát, amely ma már nemcsak egy megálló a sínek mentén, de a kiállítással egy olyan közéletnek szeretnének teret adni. A tervek között szerepel, hogy havonta egyszer előadásokat tartanak, vetítenek, találkozókat szerveznek vasúti szakemberekkel. Szeretnék, ha a környékbeli intézmények gyermekei látnák a kiállítást, és felkészülten várják a kérdéseket.
Polgármester úr megköszönte Szabó Zsuzsának a szervezést, illetve Bátorfi Ildikónak az elképzelést, a kivitelezést, a város polgárainak a rengeteg segítséget és méltatta az összefogás erejét. Majd elismerte, hogy a vasúthálózat az ország ér- és ideghálózata.
