Több izgalmas napirendi pont is lesz a holnapi testületi ülésen. A 35 pont között szerepel a 6. pont, amely a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. körüli ügyek feltárására tényfeltáró bizottság felállítását javasolja. Érdekesnek tűnhet a 7. pont is, amely az alpolgármesterek korábbi leváltásával kapcsolatos. Mi fog történni velük? Előzményként: Gödön azután alakult ki komoly konfliktus az ellenzéki pártok helyi képviselői között, miután 2020 áprilisában Balogh Csaba polgármester elbocsátotta a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetőjét, akit korábban a DK javaslatára pályáztatás nélkül neveztek ki. 

Mint ahogyan korábbi cikkeinkben olvashatták, a 2019-es önkormányzati választások és a közös ellenzéki győzelem után júniusban a DK, az LMP és a Jobbik képviselői ki is léptek az összefogásból. Aztán a polgármestert nyáron két hétre felfüggesztette a képviselőtestületet és fegyelmi eljárást is megszavaztak ellene. A bíróság azonban ennek ellenére visszahelyezte Balogh Csabát. A momentumos városvezető ez után elbocsátotta az LMP-s és DK-s alpolgármestereit, akiket a képviselő-testület visszavett, párbeszédes és momentumos alpolgármesterei lettek Gödnek, ám december fordulatot hozott az ügyben!

Törvényességi felhívás érkezett a Pest Megyei Kormányhivataltól, amely a polgármesterek leváltásáról hozott határozat visszavonására szólította fel a polgármestert! Balogh Csaba így nyilatkozott: “A törvényességi felhívás meglehetősen érdekesnek bizonyult olyan szempontból, hogy az alpolgármesterekről szóló üzenet indoklása teljesen ellentmond a korábbi állásfoglalásnak, ami alapján a döntésemet meg tudtam hozni. Mindenképp várom, hogy tisztázza le a kormányhivatal, hogy van vagy nincs jogosultságuk jóhiszeműséget megállapítani.”

Hlavács Judit alpolgármester szerint: “A városnak viszont szüksége van arra, hogy ezt a feladatot ellássa valaki, nem támogatom a visszahelyezésüket. A polgármester megtette a szükséges lépést, a felhívásra válaszolt. Ami pedig a másik, ugyanekkor érkezett törvényességi felhívást illeti, annak részben már eleget tett, a másik feléről pedig egyeztetést folytat a képviselőkkel.”

Andrejka Zombor jelenlegi alpolgármester gondolatai: “Az alpolgármesterek kinevezése a polgármester feladata, hiszen bizalmi pozícióról van szó. Az alpolgármester feladata a lakossági többség által demokratikusan megválasztott polgármester által kijelölt feladatokban a legjobb tudása szerint helyettesíteni őt a teendői elvégzésében az előre meghatározott elvek mentén.”

Lőrincz László válaszai: “A Pest Megyei Kormányhivatal vélhetően az önkormányzatot marasztalta el, amikor felszólította Balogh Csabát, hogy vonja vissza az alpolgármesterek leváltásáról szóló egyszemélyes döntését. Balogh érvelése szerint a DK-s és LMP-s alpolgármesterek tavaly tavasszal nem hajtották végre azokat a feladatokat, melyeket ő egy személyben, polgármesterként kiadott nekik, ezért kellett minket leváltania. Szerinte nem kísértem figyelemmel azt a TAO-s pályázatot, amely nemhogy elkészült, de ma már nyertes pályázatként halad előre a maga útján.”

Fülöp Zoltán azt mondja, nem lepte meg a törvényességi felhívás. “Tudtunk róla, hogy polgármesterünk hónapok óta azon gondolkozik, hogyan tudná kigolyózni a többi ellenzéki pártot a város vezetéséből. Azóta számos alkalommal kerestük a viszony rendezéséért, órákat telefonáltam momentumos vezetőkkel a nyugalom érdekében, mediációt ajánlottam – ezekre általában választ sem kaptunk. Az „elhanyagolt feladatok” listájához csak annyit fűznék hozzá, hogy a MoLaRi-rendszerrel kapcsolatban az önkormányzatnak ajánlatkérési és efféle teendője nincs – ez az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatásköre. A hiányolt felmérések pedig természetesen elkészültek, csak annyira sem vette a fáradtságot, hogy megnézze, ott vannak-e – nemhogy elolvasta volna.”

Hogy mi lesz a történet folytatása, hamarosan megtudjuk, mindenről tájékozódhatnak az ülést követően honlapunkon!

Előző cikkMegmutatjuk, milyen volt a zenés sörkerti buli!
Következő cikkÍgy búcsúztak a Puskás Ferenc Stadiontól a szurkolók!