Ez az év legnagyobb sporteseménye, amit nehéz lesz überelni.

Hatalmas tömeg, igazi fesztiválhangulat van a Giro d’Italia mai, budapesti szakaszán. A második versenynapon a Szentháromság téren volt a cél, ide kell feltekerniük a versenyzőknek. A Ponty utcán és környékén, a Hunyadi utcán több ezer ember gyűlt össze, hogy egyként szurkoljanak a versenyzőknek, köztük a magyar indulóknak, Valter Attilának, Fetter Eriknek és Peák Barnabásnak.

Magyarok és külföldiek, helyiek és turisták egyaránt voltak az utcákon és a várban is, kétségkívül ez volt az év eddigi legnagyobb sporteseménye. Óriási büszkeség, hogy most a világ is láthatja a fővárosunkat, miközben a világklasszis versenyzők áttekernek rajta.

Az biztos, hogy ez Magyarországnak és Budapestnek is jó országimázs szempontjából. Tegnap Mark Cavendish is lenyűgözőnek nevezte a magyar szakaszt. Aki tud, induljon ki gyorsan szurkolni a magyar indulóknak, mert óriási hangulat van!

Frissítés: A második szakaszt a brit Simon Yates ( BikeExchange-Jayco ) nyerte. Második helyen a holland Mathieu van der Poel ( Alpecin-Fenix ), harmadikon a szintén holland Tom Dumoulin (Jumbo-Visma ) végzett. A magyar indulók közül 45. lett Fetter Erik. Peák Barnabás az 51., Valter Attila a 82. helyen zárt. A verseny holnap a Kaposvár-Balatonfüred útvonalon folytatódik.

Előző cikkTörök Anikó festőművész kiállítása nyílt meg a JAMH galériájában
Következő cikkKóczán Mór-díjat kapott Gulyás Miklós