A járványhelyzet miatt a helyszíneken nem lehetett kapni az 1908-ban Pösch Mór gödi cukrász által kitalált finomságot, de a pékségek kedvezményes áron árulták a fesztivál alatt a süteményt. 

Szabó Imréné Zsuzsa szervező, a JAMH igazgatónője elmondta, hogy a pandémia miatt idén megint a város több pontján rendezték meg az NKA által támogatott gasztrokulturális fesztivált, így egy-egy helyszínen egyszerre nem volt túl sok ember.

Első alkalommal a Feneketlen-tónál volt egy nagy fesztivál koncertekkel, sütőversennyel, evőversennyel, rajzpályázattal. Ez a 3. fesztivál volt, tavaly is hasonló szervezésben zajlottak a programok, melyek idén egész héten tartottak. Volt több koncert, tartottak táncházat az Ady klubban, de volt például Csiga séta is a 102 éves Jácint utcai temetőben “Mesélő gödi síremlékek” címmel. A művelődési házban Elek Izabella amatőr grafikus kiállítása nyílt meg, ami továbbra is látogatható szeptember 22-ig.

A Kossuth téren Molyolok-Bartha Kata bábszínháza várta a gyerekeket az Állatok farsangja című előadással. Ugyanitt várta a kicsiket a Csúzlizda a századelő hangulatát idéző régi játékokkal. A Gróf Széchenyi Ödön parkban izgalmas játékokat próbálhattak ki a gyerekeket. A Berebe – Utazó játszóházak települt ki, több kézzel készített egyedi játékkal. Győri István a cég tárgykreátora elmondta, hogy saját készítésű játékaikat falunapokra, gyereknapokra szokták elvinni. Ide a BringArt és a Horgonyt fel! játszóházakat hozták el. A BringArtot hét bicikli alkatrészeiből hozták létre, a különböző játékok a technikai megoldások miatt nem csak a gyerekek, az apukák kedvencei is. A Horgonyt fel! is több játékból áll, és itt is minden újrahasznosított. Volt itt horgászás, célba dobás, de fel lehetett venni például kalózjelmezt is a fotózónában készülő fényképekhez.

Az önkormányzat tulajdonában lévő Civil tanyán, a sportpálya mellett a gödi Mozgáskorlátozottakat Pártolók Klubja, a hely fenntartói, és a gödi Kismamaklub a fesztivál alatt már második alkalommal rendezett közös bográcspartit. A gyerekeket ugrálóvár és gyerekfoglalkoztató várta. A programok nagyon népszerűek voltak, mindenhol teltház volt – tette hozzá a főszervező.

Előző cikkRemekelnek a kakaós csigák, íme néhány fesztiválpillanat
Következő cikkÉles szirénapróba lesz hétfőn Gödön