Egy holttestet találtak az egyik kiégett autóroncs alatt az M1-es autópályán történt tömeges közlekedési baleset műszaki mentése során – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton éjjel.

rendőrség közleménye szerint a baleset elhunytjára az autóroncsok eltávolítása során találtak rá.
A rendőrség korábbi közlése szerint öt kamion és 37 autó ütközött össze az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon. Az elsődleges adatok alapján a balesetben érintett öt kamion és 37 személygépkocsi közül 19 jármű kiégett.

A helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és 39 embert vittek négy település – Győr, Tatabánya, Székesfehérvár és Budapest – kórházaiba. A tömegbalesetben tíz gyermek sérült meg, közülük négyen súlyosan és hatan könnyebben, valamint huszonkilenc felnőtt, akik közül tízen súlyosan, míg tizenkilencen könnyebben – közölte korábban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. közösségi oldalán azt közölte: a balesetet lokális porátfúvás okozhatta, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok.

A baleset körülményeiből adódóan a roncsok elszállítása a szokásosnál is több időbe telt. Ráadásul a porátfúvás és az égő járművek oltása során keletkezett sár is nehezítette a takarítást.

    A mentés idejére a lezárt autópálya forgalmát az 1-es főútra terelték, Budapest felől a 27-es jelű Herceghalom, Győr felől a 39-es jelű Bicske csomópontnál.

Az Útinform tájékoztatása szerint vasárnap reggelre a hatóságok befejezték a műszaki mentést és a helyszínelést, az autópályát a Hegyeshalom felé vezető oldalon is megnyitották, így a forgalom  már mindkét irányban zavartalanul halad.

Forrás: MTI/police.hu

Előző cikkExkluzív interjú Szalai Attilával, Göd sztárjával
Következő cikkKiderült, hány ajánlás kell a jelöltállításhoz!